Amikor mindent és mindenkit utálsz, az a legjobb korszak....

Bevallom vagy sem, tudom, vagy csak hiszem, látom vagy csak képzelem, de akkor is fáj.

Fáj, hogy nem az enyém. Fáj, hogy nem lehet az enyém. És fáj a tudat, hogy lehet nem is őt akarom.

Egyszerűen nem tudom 100%-ig azt mondani, hogy "B" kell nekem. Mert tudom, hogy ha össze is jönne, akkor mennyi hátulütője lenne. És megváltoztatni nem akarom, mert úgy már nem lenne értéke az egész kapcsolatnak.

Csak kezdjük azzal, hogy ha az asszonykájával ezt csinálja, akivel nem mellesleg 9 éve együtt él és van egy 6 éves gyönyörű lányuk, akkor velem mit tenne? Vagy folytassuk azzal, hogy az asszonykája mellett van egy 30 éves barátnője is, akit több hónapja hiteget, ahogy engem is anno. Persze lehet azt állítani, ahogy ő mondaná, hogy megmondta az elején, hogy nem hagyja ott az asszonyát, de a lányáról akkor sem mesélt neki. Ahogy arról sem, hogy mint én igaz kibírtam egy évig így mellette, de engem azért hitegetett, hogy otthagyja az asszonykát, (persze zárójelesen megjegyezném, hogy én sem tudtam sokáig a lányáról) és csak velem lesz. És lehet, hogy így nekem jogom volt valamilyen szinten reménykedni, de a mostani barátnőjétől még a jogot is elvette. És hát nők vagyunk. Melyik nő nem reménykedik, ha szerelmes? Tudom, hogy az a lány is minden nap azzal a tudattal és reménnyel ébred fel reggel, hogy hátha ma.... De az a ma sosem jön el.... És akkor folytatva az egészet... Most már nem egy, hanem két asszonykáját csalja velem.

Akkor kérdezem én.... Miért is lenne Ő olyan jó nekem?

Persze természetesen rohadt szar az a tudat, hogy tökéletes (még mindig számomra). De bármennyire is naiv és optimista vagyok, de akkor is reálisan látom a jövőt. Egyszerűen tudom, hogy mi történne.

Az én elképzeléseim: Szétmenne az asszonykájával, mind a kettővel. Összeköltöznénk. Segítenék felépíteni a jövőjét, segítene felépíteni a jövőmet, küzdenék és mindennap egy újdonságot adnék neki. Kitalálnék fantasztikus programokat, főznék-mosnék-takarítanék rá, szexuálisan minden téren kielégítenénk egymást és minden úgy menne, ahogy kellene. A lányát szeretném, megtanítanám főzni idővel, segítenék neki, hogy minél többet láthassa.

És most reálisan: Szétmenne az asszonykájával. Segítenénk egymásnak felépíteni a másik jövőjét, leginkább én csinálnék mindent, ő maximum finanszírozna, míg be nem indul a karrierem, ami most már csak hónapok kérdése. Azután elveszteném a varázsomat. Nem beszélgetne velem, csak elmondaná, hogy mi történt aznap vele, majd a végére már nem is beszélgetne velem. Mindenféle ürügyet kitalálna, hogy miért és hova megy. Elkezdene megcsalni, majd beújítana pár barátnőt. És végül ott lennék ahol a mostani asszonykája van.

Hát mit ne mondjak, fantasztikus....

De sajnos nőből vagyok.Még talán még mindig bízom benne. Talán még mindig igent mondanék a közös jövőnkre. Én remélném, hogy az első lesz és a második teljesedne be.

De mit csináljak????

Gyűlölök mindent és mindenkit. Hogy itt állok és nem tudom mit csináljak. Gyűlölöm, hogy fáj, hogy nem tudom boldogan venni, hogy boldog. Hogy kezdem azt érezni, hogy lassan eljön az a korszak, amikor azon fogok gondolkodni, hogy hogy szerezzem meg magamnak. Gyűlölöm, hogy érzem a leépülésemet, és azt is, hogy érzem már nem tart sokáig a fal. 

Tudom, hogy most kellene nemet mondanom. Hogy most kellene észhez térnem és örökre otthagyni. De annyira nehéz nemet mondani a csókjainak és az öleléseinek.

Pedig az a vicc az egészben, hogy hogyha jönne most egy férfi és elszédítene, meg sem fordulna a fejemben, hogy felé kacsintgassak. 

Ma azt álmodtam, hogy valaki mellettem fekszik. Olyan "Skins"-esen láttam magam körül a világot(nem tudom megmagyarázni,  hogy ez mit jelent, csak olyan Skins-es volt). Álmomban arra ébredtem, hogy ott fekszik mellettem. Megijedtem tőle. Nem tudtam, hogy hogy jutott be a lakásba, csak azt, hogy betört. Megkérdeztem, hogy hogy jutott be, és azt válaszolta, hogy bemászott az erkélyen, mert az nyitva volt. Taszított a lénye, de mégis amikor hátulról átölelt megnyugodtam és azt éreztem, hogy igen, igen szerelmesek vagyunk egymásba. Pedig nem is ismertem. Tominak hívták. És nem az én karakterem volt. De akkor is a derekamon pihent a keze és jól esett. Majd hirtelen eltűnt és nem találtam. Egy másik álomba csöppentem, ahol az egész lakás teli volt macskákkal, kóbor macskákkal, akik meg voltak a vadulva. De olyan nagy hatással volt rám Tomi, hogy küzdöttem az álmomban, hogy visszajussak abba az álomba, amiben Ő szerepelt. Persze mielőtt megtalálhattam volna, felébredtem.

Talán most ezért utálok mindent és mindenkit. Mert utálom ha szerelmes vagyok és reggel arra ébredek, hogy ez mind csak egy álom volt.

Szombatra van két jegyem egy tök jó kis progira Budaörsön, ilyen belépős Sportfeszt lesz. És el szeretnék menni. De "Tomival". Gyűlölöm, hogy nincs "TOMI"!!!! Gyűlölöm, hogy lehet "B"-vel megyek, mert csak ő testesíti meg most nekem az érzelmeket.

Csak szeretni akarok valakit.... Csak ennyi....

"Tomi"...........................