2 pozíció van az ember életében.
- Vagy szingli, vagy nem.
Röviden igazából ennyi is lenne az okoskodásom. Hosszabban egy kis boncolgatással már hirtelen 3 pozíció ugrik fel a kisablakban.
- Szingli és nem akar szingli lenni, szingli és az akar lenni, vagy nem szingli.
Röviden ez is ennyi lenne. De megint csak ezt is ki lehet fejteni egy kis kombinálással, és így már megint bővül a kör és lesz a 3-ból 4.
- Szingli és nem akar szingli lenni, nem szingli, szingli és az akar lenni, de valójában ez csak egy trükk, hogy mégse legyen az, és utolsó sorban szingli, az is akar lenni, mert már lemondott mindenről.
Nah jó... Ezt annyira el tudnám húzni, hogy a végén az alapvető két pozícióból hirtelen teremtenék százat és akkor már megint ott lennénk, hogy megint kib*szott okos vagyok és hülyeségeket írok.
Szóval maradjunk most csak a "szingli és az akar lenni, de valójában ez csak egy trükk, hogy mégse legyen az" opciónál.
Valójában már fejtegettem már ezt a témát nem egyszer, nah meg hát talán még én is ebbe a kategóriába tartozom nők százaival, ezreivel, vagy ki tudja hányaival együtt. A lényeg igazából most az, hogy ma megint kaptam egy fénysugarat. ’És mekkora szemétség már, hogy ahhoz, hogy te kapcsolatot tudj létesíteni valakivel, akkor olyan módon meg kell játszanod önmagad, hogy még neked is el kell hinned, hogy kib*szottul nem akarsz te egyetlen férfit sem.’
Hiszen. Van az a fajta elmélet, hogy az embereknek ugye mindig az kell, amit nem kaphatnak meg. Nah de ha csalunk, akkor azt a másik megérzi, és hirtelen már nem is vagyunk annyira elérhetők. Akkor hogyan is lehetnénk olyan elérhetetlenek?! Mert amikor valakit akarunk, akkor nem tudjunk magunk előtt rejtegetni, hogy de igenis tetszik az a srác, férfi, vagy akárki is. És ha már a tudatunkban él, hogy kell nekünk, akkor azt valahogy árasztjuk magunkból. De persze ilyenkor megpróbáljuk eljátszani, hogy dehogy kell, áhhh mért is kellene, nah meg a nagy okos flegma kijelentéseinkkel próbáljuk arrébb tessékelni, hogy ne zavarja köreinket, miközben csak epekedünk egyetlen szaváért is.
Akkor az kell valójában, hogy ténylegesen ne kelljen nekünk. Nah de akkor mért is akarnánk megszerezni, ha nem kell?!
Ördögi kör.
Más megoldás kell. Méghozzá át kell szellemülni annyira, hogy képesek legyünk csak az élvezetekre hajtani. Egyszóval legyünk csak: CÉDÁK! Ne szégyelljük! Használjuk ki a pillanat örömét, lehetőségét. És amikor már annyira beértünk, hogy meg sem fordul már az eszünkben, hogy hosszabb távra kell valaki, akkor érünk be az 5. szintre.
„Aki valójában szingli, az is akar lenni, és pillanatnyira van a hosszú kapcsolattól.” Ez az igazi 5. pozíció, amit nem igazán érdemes akár emlegetni is, mivel annyira hajszálvékony szint a "nem szingli" és a "szingli és az akar lenni, de valójában ez csak egy trükk, hogy mégse legyen az" között, hogy a legtöbben nem is ismerik.
Mert ahogyan megismertük az összes saját eszközünket arra, hogy elfelejtsük, hogy magányosak vagyunk és mindenképp kell valaki mellénk, addigra pont megérünk a "nem szingli" életre.
És itt a mai fénysugár: "B" is ez volt. Annyira csak az örömöket hajhásztam, hogy abszolút nem akartam senkitől sem többet, csak a pillanatnyi élvezetet, hogy abban a pillanatban megkaptam azt, amire akkor nem vágytam. De mégis a legboldogabb pillanat volt.
Hogy most melyik pozícióba helyezném magam?!
Talán a "Szingli és nem akar szingli lenni" és a "szingli és az akar lenni, de valójában ez csak egy trükk, hogy mégse legyen az" között valahol. Szóval úgy gondolom még messze az út vége, vagy éppen kereszteződése a "nem szingliség" felé.
Hol is vagyok?!....
Ott.......................................
