Fáj, hogy milyen ember lettél... Fáj, hogy már nem vagy az, aki voltál. Hogy ennyire megbüntetett a sors, hogy elvette azt a kis jót is belőled, amiért még egykor beléd szerettem...

Nem foglak, és nem is akarlak megváltoztatni, már nem is téma nálam, és nem is lesz, csak egyszerűen borzasztó az a szakadék, ami kialakult közted és egy normális élet között....

- Szétmentünk asszonnyal..

-??? :O

- Pont a héten történt. Lebuktam és elmentem.

Vasárnap hajnalhoz két és fél évre ismerkedtünk meg. Akkor még nem tudtam, hogy a fájdalom és a boldogság színpalettáján az összes részletet meg fogom élni mellette. És még mások is.... De az nem az én életem....

- Mivan a csajokkal?

- Megvannak. Most "MsLevél" és "MsLegszebb,mert ő azt mondja"-val vagyok együtt.

- Gondolom nem monogám még így sem a kettős kapcsolat....

- Háát levarrok mindenkit... De hát így alakult....

Amikor két ember egymásba szeret, akkor még feltételezni sem hajlandók, hogy a kapcsolatuknak egyszer végeszakadhat... De aztán telnek a hónapok és az évek és egyszerűen csak megváltozunk. Már nem ugyanazt az együttest szeretjük, vegetáriánusok leszünk, a másik meg húsfaló marad. Aztán van, amikor már nem szeretünk elmenni biciklizni, mert már a görkorcsolya a menő, de másik mégis a biciklit szereti. Aztán vannak még az apró-cseprő dolgok, amiken lehet veszekedni, és változni, nem megfelelni a másiknak. Dolgok alakulnak ki, amiket a másik kevésbé tud tolerálni, mert elmúlt a kampány korszak, és már kevésbé vagyunk kompatibilisek az új dolgokra.

- "MrVau"-nak is megszületett a fia, pár hónapos...

- De látom itt van és bulizik... Nőzik...

- Igen, bár már nem úgy, mint régen...

Tényleg bűvös vajon az a vízválasztó 30-as kor? Tényleg megváltozik az ember?! Vagy csak az én gondolataimban van ez ennyire rosszul kódolva. Mert ha meghallom egy fiúról, hogy 29 éves, akkor egy gyerek jut eszembe, viszont, ha már 30,31-et hallok, akkor már egy markáns férfias férfit látok magam előtt. És akkor már az is odavág, hogy ha valaki 30-on felüli, akkor biztos, hogy van valami bibije, hogy miért szingli. Vagy pont, hogy nem szingli, csak azt mondja magáról. Kattos az összes... Hiába jó prédák....

- És akkor most odaköltöztél valamelyik barátnődhöz?

- Odaköltözhetnék, de nem akarok. Szüleimnél lakok.

- Tehát annyira mégsem akarod te őket, csak vannak... Értem....

Amikor azt hisszük, hogy megtaláltuk a nagy "Ő"-t, akkor már az esküvőnket tervezgetjük, előreszaladunk az életünkben, és hagyjuk azt a fojtogató vágyat, hogy eluralkodjon rajtunk, hogy IGEN! Aztán valami akadályba ütközünk, eleinte próbáljuk megoldani, hisz a nagy "Ő"-vel állunk szemben, de valahogy mégsem sikerül. Majd halmozódnak a hibák, és képtelenek vagyunk megoldani. Becsapottnak érezzük magunkat, hogy mire is jó ez a "hülye" kampánykorszak. Aztán félrenézünk, meglátunk egy következő jelöltet, kacérkodunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha... De akkor rájövünk, hogy azért mégis csak megtaláltam már a nagy "Ő"-t, így sztornó a kacérkodás. De közben a nagy "Ő" rátesz még egy lapáttal a problémákra, és megadjuk magunkat. Elcsábulunk. És akkor jön el az a pillanat, amikor az új nem tekint ránk nagy "Ő"-ként, a régit meg megcsaltuk. Persze maradunk a réginél, a nagy "Ő"-nél... De az milyen kapcsolat lesz....

- Lassan megyek haza..

- Okés, én még nem tudom, hogy maradok-e. Megkérdezem "MsG"-t, hogy bulizunk-e utána...

- Oké, hívok taxit.

Aztán ott van az a kérdés is, hogy az exeknek előjogúságuk van. Én tartom, ő tartja, de mint jelenlegi barátnő tiltanám. Miért van, hogy ha valamelyik ex-szel nem haragban válunk el, akkor a szexre igényt tartunk? És miért olyan természetes megcsalni az újat?! Mert a lezáratlanságnak semmi köze sincs hozzá. Sőt az érzelmek sem dominálnak már egy jó idő után.

- "MsG" sokáig fog még melózni, megyek haza.

- Oké, hívtam taxit. MehetÜNK....

- Oké!