Sokszor elsétálunk olyan emberek mellett, akikkel valójában, ha tudnánk, hogy kik ők, kezet fognánk velük.
Bár a sok harcnak dacára, még mindig tartjuk a frontot 'MrHardy'-val. És egyre inkább kezdem megérteni őt, megérteni minket, megértei mindent, hogy miért, vagy miért nem.
Igaz, az utunk elején járunk, illetve én, mivel még fogalmam sincs, hogy ki is ő valójában, lehet nem is fogom tudni, de mondhatni haladok.
Nem egészen a legjobb oldalát ismertem meg tegnap.
Nem is ez a legjobb mondat rá, mert ezzel csak kihátrálnék mindenből. Inkább úgy mondanám, hogy elejtette a legnagyobb hibáját, amiért ő olyan, amilyen. És ha eme hiba miatt most képes lennék felállni az asztaltól és befejezni a "semmit", akkor egy szar alak lennék. Viszont az emberiség nyomására nehéz nem kitolni azt a széket, és megnyikorgatni.
Viszont, ha egy másik oldalról nézem meg a hibáját, akkor meg abszolút reális és érthető, még jobban beleillő a kategóriájába. Még inkább elmélyült a "művész" szó jelentése feléje.
Az első lángocskákon túlestünk októberben. Kihunytak, és én tovább élhettem az életem. Aztán karácsonykor visszakóválygott az életembe, de már a lángocskák átalakultak türelemmé.
A legnagyobb bajom a lángocskákkal, ahogy eddig is mindig voltak, ha megosztom másokkal már nem csak lángocskák lesznek, hanem hatalmas tüzek, amik valójában nem valódiak, csak túlfűtött türelmetlenségekből eredő hiba pontok.
Ha az első láng kimúlik, nah akkor jövök én. Akkor tudok igazán jól gondolkodni, helyesen cselekedni, és elfelejteni a hibás döntéseket.
Pontosan így is történt 'MrHardy'-val is. Már nem hiszem, hogy ő lenne a nagy Ő, nem hiszem, hogy valaha is összejövünk, és még a találkozónkról is kétesek az elképzeléseim, de ez így is a legmegfelelőbb.
Így van erőm csak ismerkedni, és nem leteperni. Így valóban van energiám kihozni belőle a legtöbbet és megtudni, hogy ki is ő valójában.
Mert TÜRELMES vagyok.
Megelégszem a heti egyszeri 10 perces beszélgetéseinkkel. Nem írok, nem keresem, és legfőképpen nem gondolok rá.
Az eredmény:
Mindig ő keres, ő ír először, és ő ír utoljára. Ő mondja, hogy még nem tett le rólunk. És ő az, akit jobban mozgat a kis lángocska.
Ezerszeresen a legtökéletesebb.
Így tudok másra várni, tudok másra gondolni, és mégsem veszítem el a lehetőséget, hogy "majd egyszer".
Mert ezt a kifejezést többször írtuk már le a hónapok alatt, mint más az ˙e˙betűt. " Majd egyszer találkozunk! "
Kedvenc képem tőle.
Az egyetlen dolog, amit sajnálok benne. Amit már neki is mondtam. Hogy ha esetleg nekünk az a "majd" sosem jönne el, akkor nagyon remélem, hogy valaki olyan mellé fog kerülni, aki értékeli ezt az oldalát. Aki tudja majd szintén, hogy benne, benne meg van az a PLUSZ, ami kevesekben van meg.
Mondhatni, hogy még sosem találkoztam ennyire tökéletes férfival. Mondhatni, hogy eddig úgy tűnik nekem, hogy 'B' tökéletességi indexét képes überelni.
Bár érzelmileg már nem úgy mozgat meg, mint az elején. De még mindig elismerem, hogy igazán kevés az esély rá, hogy még egyszer ilyen közelségbe fogok kerülni valakivel, aki ennyire hasonlít ahhoz a képhez, amit én elképzelek magam mellé.
És bár úgy néz ki, mint Tom Hardy, és 187 cm magas, és külsőre tökéletes, meg a "zene", a zene, hogy érzi, és tudja azt, amit én. A filmek és az élet. Hogy pontosan úgy érti, ahogy én. De még mindig nem ezek azok a tulajdonságok, amiket nem fogok tudni egy könnyen pótolni.
Hanem a maga "művész" fogalma. Hogy Ő egy művész. A plusz. A több.
Amit keresek minden emberben, és amit nem találok meg senkiben....
Művész................................................
