Amíg hiszel valamiben, addig leköt, megfog és sosem távozik. Amíg van mit nézni, mást nem akarsz látni. Elhagyod a világot, csakhogy máshol élj. Semmi áron nem lépnél ki belőle. De muszáj, mert a szalag vészesen fogy és egyszerre tovaszáll.
Kereshetsz újat és megint egy világban élsz. De sosem fogod tudni, hogy mi lett volna, ha a saját világod éled.
Csalfa reményeket kelt benned a művészet, melynek ízére ha ráérzel, kényszerítőbb, mint bármely más kábítószer. Elkerülsz oda, ahol minden ámulat és trükk, egy kitaláció, de ha már beléptél a kapuin, onnan távozni nehéz, szinte lehetetlen.
Hisz ki szeretné otthagyni a tökélyt, a fényt, a csillogást?! Ki szeretné nem újra érezni, amit a valós életben az ember csak egyszer tapasztal meg, míg a másik oldalon annyiszor, amennyiszer szeretné.
Elhagytam a világom.Elhagytam és már más utakon járok. Már nem a mű a trükk, az ámítás, már nem a mű a valótlan, hanem a saját életem az.
