Egy kis lakásban valahol itt Budapesten készülődik éppen Huss. Pakolgatja a ruháit, gondolkodik, hogy mit fog otthon felejteni, és átkozódik, hogy nem tudja mi hiányzik a nagy bőröndből, mely a következő pár hónapjának lesz az eledele és öltöztetője a Siófoki kiruccanásán.
Valahol Balatonon egy másik ember készülődik és pakolgatja össze éppen a ruháit, közben meg-megállva csókolgatja hőn áhított újfajta játékszerét. "B"-t már kevésbé érdekli, hogy mit hagy ott, hisz inkább a játékszerét dobja az ágyra és csókolja meg vadul.
Éppen két ember készülődik, cserélik meg helyüket, terveznek egy új jövőt és egy új életet. Ki menekül, ki megtalál. De az újdonság varázsa rabul ejti majd őket.
Én itthon maradok. Sóvárgok, hogy elmegy, sóvárgok, hogy hazajön, örülök, hogy elmegy, örülök, hogy hazajön. Két abszolút különböző ember, két frenetikusan is nagyon fontos ember számomra, mégis hatalmas szakadéknyi különbség van a két ember és a két érzelem közt.
Mind a kettőt irigylem jelen pillanatban.
Nem is értem, hogy miért fáj a menetel és a hazajövet. Talán azért, mert Hussal mostanában túl jóba is lettem, és elviccelve az egészet: - Nem lesz kivel szórakozni járni!, de komolyabbra fordítva a szót, inkább nem lesz ki megértse mennyire nehéz is most érezni.
Nem is értem, hogy miért fáj a hazajövetel és az elmenetel. Talán azért, mert ez a kis kiruccanása "B"-nek talán örökké tönkretette a kettőnk közti érzelmeket. Talán most jött el az a pillanat az életében, hogy megbizonyult benne, mennyire is szereti az új barátnőjét.
Már értem, hogy miért fáj az elmenetel és a hazajövetel. Mert "B" visszajön, és fájni fog, és nem tudom elsírni magam Hussnak, hogy mennyire utálok sírni. Ezért....
Barátkozódva a tudattal, hogy nincs mozgáskorlátozódottság még az én életemben sem....
Fintorogva.....................................
