Nem szokásom túlságosan a képek hatalmáról beszélni, illetve írni. Megmagyarázni, hogy miért pont azt a képet fűzöm hozzá a gondolataimhoz. De ez a kép most talán megérdemel egy kis magyarázatot.
Ugye, mint régebben írtam, először végérvényesen a szülinapomon szakított velem "B". Ez a kulcsa ennek a képnek.
Keresgéltem itt-ott, hogy milyen képben is fejezzem ki önmagam, amikor megtaláltam ezt a képet. Tetszett, de valami hibádzott rajta. Sokat morfondíroztam rajta, hogy kitegyem-e. Majd amikor megláttam a blog bejegyzés dátumát, egyből tudtam, hogy ez az én képem. A blogbejegyzés nem szólt semmiről, csak letölthető háttérképnek rakta fel az illető, de vajon a sors akarta, hogy így és ebben a formában találjak rá? De mért pont most?
2010. december 01. volt a dátum. Születésnapom dátuma. Az első és végérvényes szakításunk éve, hónapja és napja egyben.
Ugye itt most nem kezdem megint taglalni, hogy utána már semmi sem volt, és lehet nem a legvégérvényesebb nap volt, de így hogy már régen túljutottam ezen a "Úristen szakítottunk, és soha nem leszek még egyszer szerelmes" szlogenen, így már tudom, hogy valójában, ahogy a kép is titulálja, aznap lettem szabad.
A szabadságom lényege, miben is rejtőzött? Ugorjunk egy kicsit előre.
Mostanában elég sokat beszélgetünk telefonon, illetve néha élőben "B"-vel. Amolyan barátok lettünk. Persze itt még most is tagadom, hogy létezik férfi és nő közti barátság. De valami olyasfélét testesítek meg neki. Nekem? - Nem tudom. Ő már, a mai énje főleg, nem jelent nekem semmit. Az emléke és az emlékünk persze a mindent jelenti. De ahogy mindenki, egyszer én is felnövök, és látom majd a folytonos utat, amit megrongált, és nem pedig szépített.
Felhív és elmeséli a bajait. Tanácsot kér, várja a reakcióimat, érdekli, hogy mi a véleményem, egyszeriben és összesítve még mindig szüksége van rám. Ez nem azt jelenti, hogy, mint szerelmére van szüksége rám. De igenis kimondható, hogy nagyon nagy szerepet töltöttem be az életében, illetve még töltök be.
Ami egy részről nagyon jól esik, másrészről nem feltétlen kellemes hallgatnom a szerelmi ügyeit, hisz akkor is! Egyszer még csak Ő és én voltunk, Mi.
Kezdem felfogni talán, hogy nem én húztam a rövidebbet. Illetve érzelmileg talán én. Sőt. Nem sokan mennek keresztül ekkora fájdalmon, de nem is sokan bírnák ki.
Akkor a szülinapomon, nem tudtam elfogadni a szabadságomat. Nem tudtam elviselni, hogy egyedül legyek. Küzdöttem érte, harcoltam és morfondíroztam a következő próbán, hogy lehetne helyrehozni a valótlan kapcsolatunkat.
Akkor még kínnak tekintettem. Sőt nem csak akkor. Akkor is, amikor az egy éves fordulónkon, januárban szakított velem. Kínlódtam, küszködtem, ordítottam, mégis mindig tagadtam. Talán még most is küzdenék ellene magamban, ha nem vesszük fel újra a kapcsolatot. Sőt biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna lezárni őt.
Az összejárogatásunk kezdetekor, ami mára már szerintem megszűnt, de ezt sosem lehet tudni, akkoriban még nem tudtam kezelni a helyzetet. Végre megkaptam ugye a hőn áhított testet, azt a szexualitást és érzelmet, amit csakis tőle kaphattam meg akkor.
Elengedtem. Nem is tudom, hogy mikor, de rádöbbentem, hogy a hetek, illetve két hónap alatt elengedtem, és felfogtam, hogy nem Ő az igazi. Már biztosan kijelenthetem, mégha fájó is, hogy nem Ő az igazi. Már most biztos lehetek abban, hogy amikor majd öreg leszek, nem az Ő nevét fogom mondani a gyermekemnek, hogy igen, Ő volt az igazi.
Eggyel kevesebb. Eggyel kevesebb azoknak a száma, akikre ezt mondhatom. Azt hiszem én olyan ember vagyok, akinek kell a lezárás. Ahogy Ramyt is lezártam, úgy kell az összes érzelemnek a lezárása. Mert, ha nem zárom le őket, akkor még évek múlva is azon fogok gondolkodni, hogy lehet mégis Ő volt az Igazi?! És ezt teljes szívből nem akarom.
Már csak egy ember maradt hátra az eddigi életemből, akit ki kell, hogy zárjak. Tomit valahogy ki kell zárnom. Mert eddig, akárki is megfogott érzelmileg, le tudtam zárni. Az is igaz, hogy Ramyhoz 3 és fél év kellett, hogy újra találkozzunk, és le tudjuk egymást zárni, és mégha nem is a legszebb módon, de le lett zárva.
"B" is le lett zárva, 5 hónappal utána. És most Tomi következik. De hogy hol és mikor, azt sajnos még nem tudom.
Egyelőre így szabadnak érzem magam. Mert nem érzem azt, hogy megkötne egy olyan érzelem, aminek nem kaptam meg az esélyét, hogy lezárjam. És "B"-t már kötelező volt ilyen téren lezárni, máskülönben félresiklana az érzelmeim útja, illetve a közös, mégis külön utunk.
Elfeledtem, hogy sok mindent meg kell még tapasztalni, és sok mindent lezárni, hogy egyszer azt a szabadságot találjam meg, ahol valakivel együtt, és csakis együtt szabadok lehetünk megkötve....
Felfedezett.......................................
