Kiszáradt a kezem. Nekem nincs senki, aki bekenje. Nem tudom, hogy hogy folytassam tovább az életem. Nekem nincs senki, aki megmondaná. Nem reggeliztem. Nekem nincs senki, aki az ágyba hozná. Elaludtam reggel. Nekem nincs senki, aki kedves szavaival ébresztene.
Helyette felkelek az ébresztőórára. És idegesítően indul így a napom. Helyette majd dél körül lemegyek a boltba és veszek magamnak valami ennivalót. És így addig teljesen energia nélkül maradok. Helyette csak úgy vagyok, és idegeskedem, hogy mi lesz. És egésznap azon töröm a fejem, hogy hogyan lehetne mindent megoldani, persze válasz nélkül. Helyette kesztyűt húzok, hátha elmúlik. És ma még a kesztyűm is otthon hagytam.
Lehet, hogy van most akkora merszem már így kora délelőtt kijelentenem, hogy ez egy otrombán, csúfosan szar nap lesz.
Neki kell állnom mindezt megoldani. De egyszerűen nem megy. Neki kéne állnom elfelejteni. De egyszerűen hülyeség. Neki kéne állnom összerakni magam. De egyszerűen fáradt vagyok hozzá. Neki kéne állnom erőt csiholni magamnak. De egyszerűen nem tudom hogyan.
Kezdem úgy érezni, hogy a legtöbb döntésem totális csőd volt az életemben. És bármennyire is egy vidám típus vagyok, és ha megkérdezik tőlem, hogy mit változtatnál az életeden, akkor nem sok minden lenne az, de a mai napon úgy érzem, hogy szinte csak hibás döntéseket hoztam eddig, és számtalan pillanatot törölnék csak úgy el.
Először is nem mennék 4. évfolyamban egy 8 osztályos gimnáziumba. Azután 8-ban nem gimnáziumba, hanem gazdasági szakközépiskolába mennék el. Majd választanék valami hozzám közel álló szakterületet és azon próbálkoznék tovább.
2003-ban nem szoktam volna rá a cigizésre. A nyelveket még jobban megtanultam volna. Nem buliztam volna annyit, és leginkább nem szerettem volna bele olyan emberekbe, amire akkor és most sem volt szükségem. Sem Ramy, sem Tomi, sem Feri és legfőképpen "B"-t hagytam volna ki. De őt nagyon nagyon.
Helyette megpróbálhattam volna úgy élni az életem, ahogy "KosarasK" tette. És talán a mai napig azt vallom, hogy ő lenne az egyetlen ember, akivel igazán cserélnék. Mert:
- Szép
- Hosszú igazi szőke hajú
- Okos
- Intelligens
- Jó a sportokban
- Annyi idős, mint én és két egyetemre jár egyszerre.
- Intelligens
- Okos
- Jó szívű
- Jó lelkű
- Okos
- Családi háttere abszolút normális
- Mindenki szereti őt
Nah de nem vagyok irigy. Nem is lennék rá soha. Hibát még nem találtam benne, az igaz. De ahogy mondta az egyik hétvégén nekem: - Talán te voltál az egyetlen, aki sohasem utált engem.
Igen, én voltam. Bár ezt nem mondtam ki hangosan. Persze, amit leginkább hozzá kell tenni, hogy soha nem is adott rá okot. Sosem voltunk legjobb barátnők, és valószínűleg sosem leszünk, de az is valószínű, hogy sohasem leszünk rosszba. És ami miatt ez most zavaros lehet, az az, hogy még elfelejtettem leírni, hogy 2000-től egy osztályba jártunk, majd 2005-től szimplán csak egymással szembeni osztályba. Így hát úgy gondolom már érthetőbb, hogy mi ez a gyermeteg utálósdi. Természetesen a gimnázium.
Nah de visszatérve a lényegre. Annyira, de annyira sok minden változtatnék, de talán elég lenne annyi, hogy 4-ben nem megyek át kisgimnáziumba, és akkor valószínűleg a mindenkori hibáimat nem követem el. Helyette másfajta hibákat soroznék be magamnak. De ki tudja?! Lehet azzal most jobban jártam volna.
Ma sajnos a múltat nem tudom megváltoztatni, de talán egyszer egy napon, megint szebb felhőket hoz a sors....
Segítség..........................................
