Tomival álmodtam.

De most a tényleges Tomival, akiből kiindult a mániám, a nagy szerelmem, akitől a mai napig tartok, hogy ő volt a nagy Ő.

Rettegek a naptól, hogy egyszer felébredek és rájövök lekéstem. Ő volt az. És ez a nap lehet nem sokára eljön és én nem tudok ellene mit tenni. Már az is nagy csapás volt, amikor megtudtam, hogy eljegyezte a barátnőjét, de az, hogy a vele álmodott álmom után most pont arra jövök rá, hogy 3 hónap múlva össze is házasodnak?! Végleg elveszítem....

Innen már csak egy reményem marad. Ha valaki meggyőz majd arról, hogy tévedtem, És Tomi csak ízelítő volt valaha a nagy Ő előtt. Hogy az az egy nap és két hét csak egy "reklám" volt, és csak reklámozta nekem a jövőbeli boldogságom és ő csak egy színész volt benne.

Nem emlékszem a teljes álomra sajnos, kezd összemosódni az egész, mert nem csak ez az egy álmom volt, és tudom, hogy próbálkoztam visszatérni a Tomis álomba, de nem sikerült.

Egy vonatállomáson voltunk az egyik barátnőmmel, nem tudom melyikkel. Egy padon ültünk, amikor megláttam őt. A szívem hevesen dobogott, a gyomrom görcsbe rándult, és én feléje sem mertem nézni. Mert mióta utoljára találkoztunk, én meghíztam, a hajam színe megváltozott, megcsúnyultam....

Próbáltam csak egy-egy pillantásokra ránézni, hogy ne vegye észre, hogy nézem, de azért lássam őt. A tipikus női taktikával próbálkoztam, hogy felkeltsem a figyelmét, nevetgéltem, és próbáltam csak a barátnőmre koncentrálni és lesni, hogy mi történik vele.

Az egyik pillanatban, amikor ránéztem, elkapta a pillantásom. Nem ismert fel. Csak egy kellemetlen 'mit nézzük egymást' pillantást volt. El is kaptam a fejem gyorsan. Inkább megőrzöm a régi szép emlékeket, és nem beszélek vele, nehogy rádöbbenjek én már tényleg nem kellek neki.

Egy kicsivel később már egy 5 méterrel arrébb álltunk a barátnőmmel, és láttam, hogy Tomi pont felénk indul meg, de nem hozzánk, csak mellettünk megy el, mert arra vezetett az útja. Próbáltam úgy állni, hogy amint belép a "kisugárzási aurámba" valami történjen.

Elment mellettem, összetörtem. Ez egy igazán nyúlfarknyi idő volt. És már azon kaptam magam, hogy körülöttem van. Körbe-körbe jár engem, és lassan rám néz.

Szinte felrobbanni készült a szívem a heves dobogástól, a gyomrom már nem is létezett, úgy összeszűkült. Amikor is csak annyit mondott, hogy tudja, hogy én vagyok az.

Nem beszéltünk, csak röviden hátulról átölelt.

Ebben a pillanatban tudtam, ez itt a vég. És már nem kell soha többé küzdenem semmiért. Tudtam, hogy Ő tényleg a nagy Ő, és hogy én is az vagyok neki. Nem számít, hogy hogyan nézek ki, vagy mi történt velünk, de mi ketten örökkön örökké.

Tudtam, hogy valahogy a jövőben meg fogjuk oldani a jövőnket, hogy megoldja a barátnője kérdést is. Azt, hogy mikor?! - tudtam, hogy nem azonnal, de érdemes rá várni.

Mivel az álmom helyszíne Németországban volt egy vasútállomáson, így Tomi fogta magát és hazahozott kocsival.

Az úton is egész végig csendben voltunk, nem beszélgettünk, de tudtam és ő is tudta, hogy nem is kell beszélgetnünk, mert az érzéseink ugyanazok. Szerettem és ő viszontszeretett. És ez a szeretet szó is kevés volt ahhoz, hogy igazán megmutassa, mit éreztünk.

Azután itt jött a kuszaság, amire nem igazán emlékszem, az pedig az, hogy amelyik úton hazavitt, azt mint egy gps-es felvevő, folyamatosan nyomtatta térképre, hogy merre jár.

Ezt a térképet úgy emlékszem a barátnője is látta, és nem értette, hogy miért tett ekkora kerülőt.

Azt hiszem itt lett vége az álmomnak.

És most itthon ülök az ágyamba, fojtogat egy maró érzés mindenhol, hogy már megint mekkora buta vagyok, és hogy képzelhetek ennyi mindent egy annyira rövidke történetbe, mint ami a miénk volt.

Szomorú vagyok. Remélem egyszer elmúlik. Remélem, ha megházasodik ezt a bilincset, ami hozzáköt, leveszi rólam, és szabad leszek. És remélem, hogy csak egy szép emlék marad meg számomra.

Egyszer tudom, hogy az én Tomim is megérkezik, és elvesz feleségül....

Álmodtam.....................................