Második randi. Már megint a Városligetben kellett "MrKisfiú"-val találkoznom.
Én elhiszem, hogy messze lakik, elhiszem, hogy pasiból van és lusta máshová elmenni, és azt is elhiszem, hogy ez neki már biztosan bevált.
De nekem nem tetszik. Unalmas, nem jó emlék és még nem is a legromantikusabb. Mert ő nem sétálgat, üljünk le egy padra, ne menjünk semerre, csak a padon üljünk, lehetőleg a legközelebbin.
Én nem várom el, hogy vigyen étterembe, nem várom el, hogy vigyen ide-oda, és azt sem várom el, hogy pénzt költsön rám (Itt hozzátenném, hogy fogalmam sincs, hogy hogy áll anyagilag, és nem is érdekel!!). Nekem az a párkapcsolat már megvolt. Volt fényűzés, és dinom-dánom, meg minden. Erre nem vágyom, mert "B" pontosan elég volt ebből, és nem véletlenül keresetem az ellentettjét.
De a pénz nélküli randikban is van annyi lehetőség. Annyi romantika, annyi forró pillanat, hogy azt igazán szeretném. De nem egy padon akarok ülni egész randi alatt. Padon mással és máskor is ülhetek. Új dolgokat akarok felfedezni, és vele akarom felfedezni. Mert ez egy újabb kötelék lehetne. De nem hagyja.
Ő leültet egy padra, megcsókol és le sem veszi a számról a száját. Ami persze tök jó. És nem indiszkrét, nem próbál meg leteperni, csak amennyire én hagyom. Nincs benne a mérhetetlen akarat, ami kötelezne engem olyan dolgokra, amit még nem szeretnék.
De még mindig egy padon kell vele ülnöm, nem beszélgetünk és nem csinálunk semmit. Egy idő után ez untatni fog. És mégis ezt hogy magyarázzam el neki?!
Fiatal, és be van még szűkülve a látóköre. Nem tud még ötletelni, vagy amitől még jobban félek, hogy nem is akar. Mert minden ötletemre nem a válasz. Pedig ahogy eddig is az életembe, most is tudnék én lenni az ötletadó, hogy mit hol csináljunk.
Szívesen megmutatnék neki pár helyet, ahol már lehet, hogy járt, de egy másik szemszögből is megtekinthetné. Mondjuk az enyémből. Akár ő is elvihetne valahova, ahol már lehet, hogy jártam, de megmutathatná az ő szemszögéből. Mert akárhol is vagyunk, nem láttunk még eleget, hogy valami újat ne lehessen felfedezni.
Egy új grafitit a falon, egy megbúvó kis alkotást, egy újabb útvonalat, vagy akár egy egészen új világot.
De mindenre nem a válasz és még mindig azon a padon kell ülnöm. Amit már ha még nem is teljesen, de untig ismerek....
Azt érzem, hogy lekorlátoz. Nem hagy felszabadulni, és egy cellában tart. A cella zárját pedig én zárom be. Mert még reménykedek benne, ha onnan majd kilépek, tényleg egy új világ tárul elém.
Talán így érzi magát biztonságban? Ha megmarad a megszokott dolgainál? Vagy egyszerűen tényleg lusta. És nincs se kedve, se ereje egy kis erőfeszítést gyakorolni magára, hogy valami jobbat is csinálhassunk, amit még a végén ő is élvezhetne.
Mert a randi helyszínekre, amiket mondok neki, azokra vevő, de mégis mindig ott van az a MAJD szócska, amit nem tudok eltüntetni.
És persze ez nem csak a helyekkel, hanem az idővel is így van....
Kell-e...............................................
