Nem rég sétált ki az ajtómon 'Huss' exe. Érdekes egy "meeting" volt. Nem az ő részéről, hanem az enyémről. Mintha megváltozott volna a látásmódom, és nem általa, hanem miatta.
Nah de kezdjük az elejéről.
Két hónapja nagyjából kiderült, hogy az idei évet nagy valószínűséggel munkanélküliként kezdem, mert bezár a munkahelyem. Nem igazán tört le ez a gondolat, mert a nagyképű fölényességemmel azt hittem ez engem nem érint, hisz pikk-pakk találok másik helyet. Így aztán be is adtam az önéletrajzom 'Elvis' haverom helyére.
Az interjú adott volt, nagy örömmel fogadtak, az elbeszélgetés jobbra nem is sikeredethetett volna, így a próbavágáson nem is agonizáltam. Leszakítottam nagy nehezen, mégis játszi könnyedséggel két hajmodellt és megindultam a próbamunkára. Persze a félsz bennem volt, de az önbizalmam erősebb volt.
Aztán levágtam először a női hajat. Amikor átadtam a stafétát a munkám ellenőrzőjének, az első mozdulatából már tudtam, hogy a próbán elbuktam. Az első fésű emelésénél megláttam a hibát, amit vétettem (Amit annyira azért nem fogok megmagyarázni, mert nem volt hatalmas hiba,ha tudták volna, hogy miért vétettem)
és tudtam, hogy bármennyire is lehet 100%-os a következő férfi hajvágásom, nem segít ki a gödörből...
Nem volt nehéz rájönnöm, hogy igazam volt, és bármennyire is vágtam le profina férfit, nem jött be nekik a nőim. Persze itt még tartottam magam, mert az önbizalmam kevésbé lankadt le, mert az összes kolleganőm bíztatott, és mondták, hogy hülyék, ha nem látják, hogy jó fodrász vagyok.
De ahogy telt-múlt az idő, a hirtelen jött önbizalmam, mint az adrenalin is, kezdett elszállni belőlem. De még mindig nem bánkódtam, mert még volt két konkrét kiutam a munkanélküliségből. Az első, hogy nem mondanak fel nekem, hanem áthelyeznek, a másik pedig a bezárt üzletünk helyére újonnan nyíló következő fodrászat volt.
Mint ahogy már kiderült, mégiscsak felmondtak, és a megmaradt két útból, már csak egy lehetőségre futotta...
Az ilyeneknél kezdik azt elemezni, hogy nehogy a két szék közül a padlóra ülj. És emiatt az önbizalmam nem hogy csak csökkent, de a béka feneke alá esett, és már kezdtem kételkedni abban, hogy egyáltalán fodrász-e vagyok, vagy ha az is vagyok, akkor ez-e a szakmám, és hogy ebben kell-e maradnom, vagy inkább nézzek más fele?!
De fittyet hányva mindenre, nem gondoltam rá, nem nézelődtem, és nem kezdtem el igazándiból munkát keresni, csak szimplán a szőnyeg alá söpörtem a problémáimat.
Ezzel csak az volt az igazi probléma, hogy a szőnyeg alatt a bűntudatom igazán nagyra nőtt, és nem hogy buckát képzett az életembe, de már elég komoly szinten kezdett kikandikálni alóla, emlékeztetve engem arra, hogy: - Hahóóó! Munkanélküli vagy! Egy szar ember vagy. Nem is vagy fodrász! Béna vagy! Lúzer vagy, mert úgysem fogod tudni megoldani az életed! - Hasonló kiáltások tengerén eveztem, és egyre jobban hittem ezeknek a hangoknak.
Míg nem megérkezett 'Huss exe'. Igazándiból először őt az első próbás helyemre próbáltam volna elcsalni, de akkorra már valaki másnak ígérkezett el, így őt akkor buktam. De most, hogy már csak egy utam maradt a háromból, gondoltam erre megpróbálom megszerezni. Meg is lett. De a megbeszélt időpont nem jött össze, neki meg sürgős lett volna a hajvágás, így bevállaltam ma reggelre itthon a haját, és megint férfi modell nélkül állok neki az új interjúnak.
Az új interjúnak, ami holnap lesz. Ami a kis buckát a szőnyeg alatt nemhogy felnagyította, de óriási hegyekké varázsolta, amit képtelen voltam megmászni.
Aztán jött nem rég 'Huss exe', és a hegyből dombot csinált, aztán a dombból síkságot, és a szőnyegem alatt már lassan csak egy kis problémányi porszem maradt, pontosan a hajának hosszával arányosan.
Nem ő varázsolt el, vagy töltött fel önbizalommal, hanem az ollóm.
Viszonylag rég volt már a kezemben. És miközben vágtam a haját egyre inkább azon gondolkodtam, hogy ez most megy, akkor a próbavágáson miért ne menne?
A végszó leginkább az volt, mikor meglátta a tükörben az alkotásom, és megdicsért, hogy nagyon jó lett, és hogy erre nem is számított, hogy ennyire jó lesz.
Azt hiszem ez a löket kellett ahhoz, hogy most már nem túlzott, de elegendő önbizalommal újra elhiggyem, hogy én igenis FODRÁSZ vagyok, és bármi történjék is holnap az állásinterjún, akkor is fodrász maradok, még ha egy kicsit nehéz is lesz utána, ha esetleg nem sikerülne.
De úgy érzem, ennek most itt mennie kell, és remélem menni is fog.
Néha fogalmunk sincs arról, hogy éppen kit segítünk át szimplán csak a jelenlétünkkel az igazi útjukra....
Vagyok...................................
