A kezdet…
Sosem voltam nádszál vékony… Így ez meghatározta fiatalabb kori énemet… Elsőtől negyedikig általánosban, szinte mindig ki voltam közösítve… persze mindig voltak időszakok, amikor sikerült befészkelnem magam a ‘hírhedt’ négyes klikkbe… De az sosem tartott sokáig… F.Barbi,K.Betti,B.Lilla,M.Katus…Ők alakították azt a hírhedt négyest… A felállásuk mindig cserélődött, ki-kivel volt éppen jobban jóba. Én mindig közéjük akartam tartozni, hisz akkor ők voltak a menők és a "legszebbek"…
Valamin mindig összevesztek és a négyesből mindig kettesek lettek, persze én jóba maradtam mindannyijukkal és próbáltam kibékíteni őket. Mire sikerült és végre jóba voltak megint négyen, addigra engem dobtak… ez játszódott le mindig négy éven keresztül…
Persze megmaradt egy barátnőm, még az oviból, ő volt K.Barbi. Vele minden héten csütörtökön találkoztam, mert akkor volt mindkettőnknek jó az időpont, és háát nagyon szerettük egymást… Végülis őt mondhattam akkor a legjobb barátnőmnek:) Együtt matricáztunk, együtt hülyültünk és neki úgy nagyjából mindent elmondhattam:) Az egész család ismerte egymást, és az anyukájával is jóba voltam:)
De persze ez a hét hétnapjából csak egy délután volt és mindig küzdöttem, hogy sok barátnőm legyen…. Gondolkodtam azon is,hogy átmegyek az ÁMK-ba, ahova járt a K.Barbi, de anyuék mindig lebeszéltek róla…
Hát végülis így töltöttem el négy évet az általánosból és mentem el, mint új lehetőség a Nagy László Kisgimnáziumba…