Gondolkodni a jövőn és a múlton, hogy mi mennyire függ össze, a karma mit mér rád, és mennyire szeretet teljes az életed, mégha nem is állsz meg körül nézni…
Egyszer sírsz, mert valami teljesül, aztán mikor beteljesedik nem is veszed észre… Majd mikor elmúlt, újra sírsz mert rájöttél megvolt, de nem láttad…
Elfelejtetted és idővel kiderült, hogy nem is, csak átsiklottál felette és elhagytad, csak hogy ne fájjon…
Érezni akarsz, hogy tudd nem vagy egyedül, de mégis ha ott fekszik melletted, azt kívánod, hogy a magányba légy…
Futni akarsz, hogy ne vegyék észre a bajt a fejed felett, amit már hónapok sőt évek óta tudsz, hogy mind azt amit megszereztél, az mégsem a tied….
Foggal körömmel küzdesz ellene, hogy nehogy megtudd, már nincs itt, elment, már máshol jár, de közben mégis jelet kapsz, hogy gondol rád…
Szeretni akarsz, de mit?! A fájdalmat, ami a reményt tarja benned, hogy egyszer mégis boldog lehetsz, pedig most boldog vagy…
Elfelejtetted, hogy valaki még mindig szeret téged, és úgy taposol a szívébe, hogy észre sem vetted, pedig ott van a szemed előtt…
Jeleket küldesz, amelyek egyértelműek a másik fél számára, hogy mire gondolsz, mégis kétségek között hagyod, mert ha rákérdeznek, te tagadod, amit akarsz…
Értsd meg nem játhatsz csakúgy az emberekkel, akik körülvesznek, mert a karma visszahat, mint a buszon a kislányra, aki nem vette észre, hogy egy mozgáskorlátozott fel akar szállni a járműre, de ő mégis előbb felfut, és az apja fejbe kólintja a táskájával, mert nem veszi észre a lányát… Épp úgy, ahogy a kislány sem a mozgássérültet…
Kettesbe akarsz lenni, csak hogy megcsókold, vagy átöleld, de rá kell jönnöd, hogy messze van, mint a két gerle, akik két külön póznára szálltak….
