Sangel

Ismét az erdő közepén jársz, de most egy kis tó mellett fekszel. Felcsillan fénye megvakítva lelked. Már tudod merre van az út, már előre is tudsz menni, de valami visszahúz. Oly sokáig éltél a valótlanban, hogy jól esik egy kicsit még ücsörögni. Igaz, ami igaz. Igaz, hogy az ücsörgéssel csak leplezed önmagad, leplezed szereteted, a hiányát és az elfojthatatlan érzelmedet. Még mindig hiszel benne, hogy egyszer nevetni fogsz. Még csak mosolyogsz,de tudod, hogy egyszer eljön az idő, amikor már tudni fogsz.
Megérzed valahol. Megérzed. De nem is a lelkedben vagy a szívedben, hanem valahol. De nem tudod hol. Egyszerűen csak szóra nyílik a szád, nem tudod miért, de biztosan jelented ki, hogy ma valami jó lesz.
A másodpercek percekké vállnak, a percek órákká és te már nem is tudod mire vágysz. Annyira sokat vártál, hogy beteljesüljön, hogy az úton, mi odavezet eltévedtél. A célt látod. De minek a célja?-Kérded magadban. De senki sem válaszol. Hisz még mindig az erdőben vagy. Egy tó mellett a földön. Ott ülsz és nem kelsz fel. Rájössz, hogy jobb egy kicsit pihenni és merengni, de mégis legbelül tudod ez csak egy álca.
A sok milliónyi álcád egyike. Kinek ezt, kinek azt mutatod. De felveszed. Sajnos.
Még mindig tévhitbe ringatod a körülötted élőket, hogy tudják. Pedig nem.
Vagy mégis? Lehet, hogy csak te gondolod úgy, hogy megfejthetetlen vagy? Mi van, ha már csak kacagnak rajtad az emberek és látják, hogy üldözési mániád van. Mi van ha minden hamis körülötted és nem is egy tó partján, hanem egy sivatag közepén ülsz szomjazva.
De a tudat most is megnyugtat. A helyeden vagy. Nincs szárazság, sem gyűlölet. De valahol mégis.

Mikorra megtanulsz járni, te már ülni szeretnél.....

Csillogott........................