Változtatgatsz, elmész erre, aztán mégis azt akarod. De mégis legbelül feltör az érzés, hogy ez így nem jó. Élvezed az életet, de közben összetörsz. A világ látja, de te mégis takarod.
Feltűnt egy hullócsillag, feltűnt egy vágy, feltűnt az, mire rég vártál. De valahol tudod, hogy ez nem helyes. Elmész és otthagysz mindent, de a kínok közt visszafordulsz. Még mindig futnál, az erdőt elkerülnéd, de valahogy oly vonzó, hogy nem mész pár méternél messzebbre tőle. Látod az autók fényét, sikoltanál, hogy valaki észrevegyen, valaki megmentsen, valaki elhitesse veled van még értelme az egésznek.
Majd másnap boldogan fekszel le aludni. De álmodban megint nem tudsz mozdulni. Se erre, se arra. Csak lődörögsz. Mit szeretnél? Mi az, mi felkelti a figyelmed? Elbírsz még egy kicsit, vagy csak hagyod magad sodródni az árral? – És megint nem válaszol senki. Az autók továbbmennek, hisz nem is látnak. De talán nem is szeretnéd.
Nem vagy rossz passzban, nem vagy beteg és nem vagy bénult. De mégsem tudsz mozdulni. Megfordulsz, az erdő felé veszed az irányt, a magányt keresed, de hirtelen egy duda szóra leszel figyelmes. Azt hitted megláttak. Halk kacaj hagyja el a szádat, az öröm sikoltása tűnik fel. Észrevettek. Futsz, futsz és futsz. De mégsem. Nem dudáltak, nem vett észre senki. Megint csak egy furcsa játék az elmédben. Haza kell menned. De hol is van az? – Nézed az erdőt és nézed az utat. Megindulsz a fények irányába, de visszafordulsz. Még mindig csak ide-oda nézelődsz. Nem tudod, mi a helyes.
Vársz két pillanatot, vársz öt pillanatot és csak vársz. Majd arra eszmélsz, hogy megint nem jutottál előre.
A halálos ítélet is néha jobb, mikor nem tudod merre kell menni….
Elhalkul…………
