Hasztalan szaladsz. Hasztalan látsz. Elmúlt, mégis vágysz rá. Odalett, mi neked volt a fény, odalett, mert nem volt a tiéd. Megőrülsz percről percre, szíved dobban, fejed lüktet. Sikoltanád nevét a messziségbe, de szavad elfolyik a vérrel. Csak nézed az örvénylő kínt, belefulladsz, de közben mégis hűsít. A forróság már oly nagy körülötted, hogy nem bírsz már el a levegővel. Fulladozol, kapálódzol, harapdálsz, de miért? Ő már nem lesz a tiéd. Majd a lelkek tengerén halászhatsz, hátha az ő üres tekintetét látod vissza. De sosem fogod érinteni, sosem fogod látni. Hallani hallod fejedben, mégsem érted. A hajó elhaladt, szíved kalimpál, mert tudja meg fog szűnni már.
Feledd neved, feledd tetted, feledd ki voltál, hagyj el mindent. Ez az egy biztos út az erdőből, ez az egy biztos pont a remény tengeréből. A fények már halványodnak, a hangok halkulnak, de te még mindig küzdenél és keresnéd szívét. Mikor,mikor, mikor? – Kérdeznéd halkan, mégis a sikoltás fojtogat. Nincs remény sem út. Nincs fény, sem csillagok. Elvesztél- a lelkek tengerén.
Feledd neved, feledd tetted, feledd ki voltál, hagyj el mindent. Ez az egy biztos út az erdőből, ez az egy biztos pont a remény tengeréből. A fények már halványodnak, a hangok halkulnak, de te még mindig küzdenél és keresnéd szívét. Mikor,mikor, mikor? – Kérdeznéd halkan, mégis a sikoltás fojtogat. Nincs remény sem út. Nincs fény, sem csillagok. Elvesztél- a lelkek tengerén.
A láthatatlan erő mindig erősebb, mint te magad. Jegyezd meg jól és tartsd becsben….
Végkimerültség………………
