Sangel

Borzadva várod a választ, várod, hogy érkezzen és a köd elmúljon. De még a kérdés sem jön. Elbújsz megint? Elfutsz megint? Megint az erdőbe menekülsz? Pedig most hallottad a madarak csicsergését, most hallottad a patak lágy csobogását, most színessé váltak a természet…

Feledve a múltat, új ösvényre tévedsz, hanyagolod napjaid, s csak perceid véded. Elbújt a nap, feljöttek a csillagok, de most neked mégis minden fényt sugároz. A felhők pihennek, az álmok szállnak, elbújni már nem kell a nagy világban. Már nem sikítasz, már nem félsz, fogod…

Még mindig rá gondolsz… Még mindig hiszel benne… És még mindig tudod, hogy ez nem lehetett ennyi… Azt a szempárt sosem fogod elfelejteni… Annyira beférkőzött az emlékeidben, hogy bármikor, mikor valakire ránézel, azokat keresed…. Őt keresed és…