El kellene döntened melyik utat is járod. Most az egyszer hallgathatnál az agyadra, és nem a fránya kis szíveddel kéne véghez vinni a harcot. A fölösleges érzelmi harcokat elkerülni és megszabadulni minden egyes tehertől. Ezt kellene csinálnod. Most megint találkozni akarsz vele? Csak egy kávéra? És mit is mondanál neki?! :
Mondhatom még talán még mindig fájsz. És rettegek tőled. Nem tudom, hogy helyes-e találkozni. Meggyűlöltelek az eltelt hónapok alatt. Soha senki sem volt ilyen mocskos szemétláda, mint amilyen te voltál. Nem is értem, miért fájsz még mindig. Miért gondolok még mindig rád mindennap. A személyiséged már igazából nem vonz. Megbuktál a szememben, mint ember, megbuktál, mint társ és megbuktál, mint szerető. Senki sem tudott annyira kihozni a sodromból, hogy trágár módon űzzem el magamtól. De te mégis megtetted. A legvadabb érzelmi világot hoztad ki belőlem, mind jó és rossz irányban is. Legszívesebben letepertelek volna, megfojtottalak volna, a füledbe üvöltöttem volna, hogy miért? De az átkozott szerencséd miatt nem tettem. Nem bírnék sosem bántani egy olyan embert, akit szeretek illetve szerettem. Veled szemben én sosem tettem még meg. Szégyelld magad, azért, ami vagy, és amit teszel. Hunyászkodj meg és kérj bocsánatot. Ez nem viselkedés, ahogy te tudsz néha viselkedni. Légy egyszer végre FÉRFI! csupa nagy betűkkel. Nem pedig egy alantas emlős, aki nem vállal kockázatot és felelősséget a tetteiért.
Ennek egyáltalán lenne értelme szerinted?
Az a legnagyobb gond, hogy még mindig ilyen heves érzelmeket hoz ki belőled. Még mindig meg is tennéd, miket szavakba foglaltál. Szívesen kitekernéd a nyakát, majd megcsókolnád, a karjaidba zárnád és el sem engednéd. De mivel már annyi fájdalmat okozott neked, eltaszítanád, játszanál vele, élveznéd a mocskos kis játékaitokat. Hisz vele volt a legjobb "játszani". Sosem engednéd meg magadnak, hogy egy cseppnyi kis érzelmet, megingást érezzen. Sosem hagynád, hogy rájöjjön a kis titkodra.
De hisz van egyáltalán titok? Még magad sem tudod. Igen megcsókolnád, ölelnéd, és hemperegnél vele. De le tudnád még vele élni az életed? Van Ő olyan jó, hogy Ő legyen az Igazi? Ebben már nem csak kételkedsz, hanem tagadod is. Erre már nagyon is rájöttél a hónapok alatt, hogy igen, tudod, nem Ő az Igazi. De mégis meglágyul a szíved mellette. Nem lehet elfelejteni a mögöttetek lévő együtt töltött időt. A múltat nem lehet kitörölni, sem megjavítani. A törött, sérült, fájó pontokat már nem lehet meggyógyítani. Az már ott marad a helyén.
Az idő sajnos még mindig nem gyógyít, csak szépít. Még mindig veszélyesebb, mint azonnal ottmaradni,elhagyni....
Tehetetlen...................
