Úgy eltűnt most minden....

Olyan semmilyen. Tudod?! Az az érzés, élet, egyáltalán lét, amikor csak azt tudod mondani, hogy olyan semmilyen. Nem azt mondom, hogy nem értem, vagy hogy rossz, vagy éppen jó, csak olyan semmilyen. 

Félek attól, ami valójában biztos, hogy nem igaz, hogy nincs perpillanat célom, hogy a fodrászkodást meguntam, hogy már megint valami újba akarok belekezdeni. De tudom közben, hogy nincs így, csak most olyan semmilyen.

Nem is tudom, hogy mivel lehetne feldobni önmagam. Lehet, hogy a testi vágyak hiánya, vagy éppen a semmilyenség hiánya miatt, nem is akarok semmit sem csinálni.

Sem barátokkal lógni, sem a családdal, legfőképpen nincs kedvem új pasit keresgélni. Jön majd az magától. Csak ne most. Mert most minden olyan semmilyen.

Pedig szeretném, ha büszkék lennének rám a körülöttem élők, mert éppen valami hatalmasat alkottam, vagy mert éppen jó formában vagyok, de sajnos nem tudom még ezt sem elmondani, mert csak olyan átlagosan teljesítek. Pedig utálom az átlagos dolgokat. Vagy legyen nagyon jó, vagy olyan nagyon rossz. De most mégis minden olyan semmilyen.

Nuku érzelem vesz körül. De nem is csak úgy a pasik terén, a szerelemmel, hanem úgy most barátok is, meg a család, meg minden, ami fontosnak kéne, hogy legyen, nem mozgat meg. Mert minden olyan semmilyen.

Persze félek attól, hogy üres vagyok. Félek, hogy ez az üresség örökké fog tartani, és attól is félek, hogy még ezen változtatni sem tudok. Pedig legbelül tudom, hogy ez nincs így, ez most csak egy olyan semmilyen szakasza az életemnek.

Amire nem fogok emlékezni, ami nem hagy nagy nyomot bennem, és olyan homályossá válik elég hamar. De akkor is rettegek attól, hogy ez a semmi lesz majd egyszer a minden.

Egy két évvel ezelőtt pont ilyen semmilyen korszakom volt. Pontosan ilyen semmilyen sem voltam, és minden ilyen semmilyen volt. És emlékszem rá, meghatározó volt, és akkoriban kezdtem el írni a nem túl fényes, illetve boldog könyvecskémet is, amit soha nem fogok valószínűleg befejezni, mert a semmilyenség nem tartott örökké. Pedig elég kis szép könyvecske lett volna, vagyis nem a tartalma lett volna szép, hanem olyan igazi lett volna. Olyan "Én".

De akkor jött Feri és a semmilyenség egy BUMM hatására minden lett. Akkor kezdtem csak el úgy igazán írni. Akkor kezdtem talán a blogom jobbik részét írni. Azóta sem volt olyan jó múzsám, mint Ő. A fájdalmak ellenére, és az érzelmek ellenére, amit akkor azt hittem, hogy a legnagyobb szerelem, és valószínűleg, aki akkor olvasta blogom, az is így gondolta, idővel rájöttem, hogy csak nagyon erős érzelmek akartak lenni, amik csak olyasfajta illúziók voltak. Kijelenthetem, hogy Feri csak egy nagy illúzió volt, mely illúzió egy hatalmas múzsát adott nekem.

És igen! IGEN! Félek attól, hogy ez a semmilyenségem megint hoz majd nekem egy ilyen BUMMot, egy múzsát és egy hatalmas illúziót, melyből megint csak darabokban fogok tudni csak kijönni.

De háát vagy megszoksz, vagy megszöksz. Ez ellen nem tudok most jelen pillanatban mit csinálni. Csak várom, hogy egyszer csak elmúljon ez a semmilyenség, és elkezdődjön a mindenség illúziója.

Akaratlanul is várom a fájdalmat, ami legyőzi a semmiséget és a mindent teremti....

Érdektelen..............................