Tilos a játszótéren játszani....

Tilos a megállókban dohányozni....

Tilos 6 óra után enni....

Tilos kenyérfélét enni....

Tilos drogozni....

Tilos megcsalni....

Tilos szeretni....

Tilos vágyakozni....

Tilos hitelt felvenni....

Tilos adósságokba esni....

Tilos már lassan levegőt venni is....

Szívem szerint fellázadnék. Szívem szerint azt mondanám, hogy elég! Szívem szerint engedélyt adnék....

Persze nem kell az anarchia, nem kell lázadni, sőt a szabályok valójában csak jót akarnak nekünk.... Persze....

Ezzel nem is lenne gond, ha az embereknek lenne életük. És nem kellene állandóan azon agyalniuk, hogy mikor lesz már jobb, és legfőképpen: HOGY????

Annyi szabályt áthágtam már az életemben, pont most kell azt mondanom, hogy: NEM?! Hát nem. Nem most fogok nemet mondani arra, amit éppen akarok.

Sajnálom, hogyha kívülről úgy látszik, hogy a lustaságomnak mondható be, hogy éppen mit csinálok, vagy éppen mit nem csinálok. És ha most azt meri valaki is mondani, hogy minek lettél akkor fodrász, ha leszarod? Akkor igenis le fogom szarni a választ, mert nem az ő élete, nem az ő életük, hogy döntsenek helyettem, hogy mihez is kezdek.

Igen! Igen, el szeretnék menni. El szeretnék innen költözni. Ki akarok menni Ausztriába, utána Írországba, és utána a határ csak a csillagos ég. Meg akarok állni a két lábamon szülői segítség nélkül. Helyt akarok állni a saját életemben, és segíteni haza, hogy jobb legyen. És ha ehhez az kell, hogy most hanyagolom egy kicsit a fodrászkodást, akkor hanyagolni fogom. Mert ha most nem megyek ki, akkor sosem fogok. és ha most becsődölök, akkor nem biztos, hogy újra talpra fogok állni.

Egyszerűen már nem csak kételkedem, hanem tagadom, hogy meg lehet élni itt Magyarországon úgy, hogy pályakezdő vagy, a nulláról indulsz, nincs hol laknod, és mit enned. Nem hiszem el, hogy valaki is ebben a helyzetben itt Magyarországon meg tudná csinálni önerőből.

Hogyan is lakhatna valaki egyedül, hisz a rezsi már most több, mint a fizetés. Hogyan is ehetne valamit is, ha nem marad a fizetéséből még kenyérre sem? Hogyan is találhatna jól fizető munkát, amikor minimálbéres munkák sincsenek?!

Jah, hogy protekcióval?! Szopással?! Anyuci-apuci segítségével? Hát erre nálam mindenhogy nem a válasz.

És ha ezek után még mindig meri valaki feltételezni, hogy a dolgok könnyebbik végét fogom meg. Hát akkor higgye. Hisz inkább élek egy másik országban, de van a fejem felett egy tető, van mit ennem, és legfőképpen nem szorulok senkinek a segítségére, minthogy ezt folytassam, ahogy most élek. 

Akarom, hogy jobb legyen.... Nekem, másnak, a családomnak.... De ahhoz ez kell....

Lázadás..............................