Azt szeretném, hogy mindenki szeme könnybe lábadjon. Hogy mindenkit rázzon ki a hideg, és érezze minden billentyű szavát, amely az időt megállítja és csak a boldogság mámora röpíti teli a termet mindenki körül. Szeretném, hogy mindenki felnézzen az égre és hallja a halk zongora dallamát, mely kiteríti előttünk az univerzumot.
Nem könnyű leírni, de még elmondani is azt az érzést, amitől a szemem könnyes, kezem libabőrös, és amitől a gyomrom remeg. Kívánnám, hogy valaki szavak nélkül tudja. Akkor elég lenne egyetlen pillantás, érintés is és egy szót sem kellene szólni, miért ilyen megható, érzékeny, vagy dinamikus ez a szólam.
Egyáltalán nem értem mi ez a fura vágy aziránt, hogy valaki tudja. Talán csak biztosítani akarom önmagam, hogy nem őrültem meg, és lettem furcsa. Ilyenkor kívánom azt, hogy bár a körülöttem élők is pont úgy tudnák értékelni a zenét, ahogy én magam. Vagy legalább csak egyetlen egy pillanatra. Míg ők is megérzik azt a lüktetést, amit én érzek.
Egy színdarab játszódik a szemem előtt, minden egyes billentyűleütésre. Minden hangra ráfókuszál az agyam és próbálja megfejteni, hogy hogyan is került a festői képzelet lágy ölébe. Hogy jutott át azon a bűvös kapun, amin eddig csak oly ritkán sikerült átlépni.
A képzelet. A képzelet, ami eddig csak fantázia volt egy kis sarokban. Az most határtalan szárnyra kapott, és nem hagy alább a szárnyalással. Valaki segítsen!
Segítsen valaki visszahúzni magam a valóba. A szürke, unalmas valóba. - Nem tehetem meg, hogy itt hagyjam a szürkeséget a színekért, a természetért, a jóért.
Valahogy rá kell döbbennem, hogy bármennyire is fényes, színes és jó az a világ, az még nem az én világom.
Mintha álmodnék. Pedig úgy érzem. Mintha folyton egy giccses, lazító, könnyed álomban élnék.
Megszűnt a gondolat, ami itt tartson, megszűnt a vágy, ami maradásra bírt. Itt már nincs olyan, hogy állj.
Várom a következő pillanatot. Minden percben, órában, napban. Azt a pillanatot, amikor újra foglyul tud ejteni a művészi klasszis. Tátott szájjal gratulációt üzenve oda fel, hogy: - Köszönöm, hogy ezt az élményt megadtad Nekem.
Amíg beléphetek azon a kapun, addig nem lesz olyan pillanat, amikor a szürkeség vesz körül....
Maga a remény................................................
