Úgy érzem, hogy megérett a kapcsolatom "B"-vel arra a szintre, hogy az eddigi rejtett reménysugarak felett állva, kijelentsem, hogy ennek itt tényleg vége. Mármint eddig is vége volt. De félév mégiscsak sok idő. És amíg eddig úgy gondoltam, hogy szexuálisan a legjobb férfi az "B", azt most 100%-osan bebizonyította hétvégén, hogy ez nem igaz.
És sikerült azt is felfedeznem, hogy miért nem volt már jó vele az együttlét. Mert önző. És az is maradt.
Amikor fél évvel ezelőtt kimentem Ausztriába, az utolsó éjszakán átjött hozzám egy búcsúra. És képes volt azt megtenni, hogy nem aludt nálam, miután meg tudta volna tenni, mert úgy melózott, hogy megoldható lett volna. Azt mondta azért, mert akkor két részletben kellene aludnia, és hogy akkor mosott sz*r lenne másnap....
LOL.... És tényleg hazament :D Pedig akkor még úgy volt, hogy szevassz-tavassz, nem jövök nagyon vissza, csak látogatóba... És egy jó alvásért képes volt akkor otthagyni, és utamnak ereszteni.... Hát ... Most lehet, hogy csak én vagyok ennyire buta, vagy kényes, de akkor is szemét volt. Nekem akkor ott egy bújós-búcsús estére lett volna szükségem... Nem adta meg.... Mint ahogy akkor már az utóbbi fél évben sem tett meg semmit, csak elvett és elvett....
Szóval ez volt a fő oka, hogy nem szóltam neki, hogy itthon vagyok. És az sem izgatott túlzottan, hogy rosszul esett most neki, hogy már jó rég itthon vagyok. Mármint kifejezetten jól esett az a "híres" odabökés. Bosszú. Végülis lehet úgy nevezni. És persze lehet azt mondani, hogy amíg az ember bosszút áll, addig még vmit jelent nekünk a célszemély. Nem cáfolom... De érthető.... Mert...
Mert, amikor az ember még szereti a volt párját, akkor nem tartja akkora bűnnek a bűneit, akkor képes még megbocsájtani is, ahogy én is tettem. De az a nagy szerelem már elmúlt mindkettőnkből, és már csak a valóságos realitás maradt. Már csak kívülről látom a múltat, mintha nem is velem történt volna meg, hanem egy közeli ismerőssel. És igenis bosszant, hogy hajlandó voltam megbocsájtani akkor neki, és továbbfojtatni. Igenis sajnálom magam, hogy végig kellett járnom azt az utat, amit elémb*szott.... Rohadt egy szemét dolog volt.
És még mindig rohadtul sajnálom az összes nőjét, a volt asszonyt is, hogy mind-mind megcsinálta/ja velük is. Sőt ők még nagyobb osztás kapnak, mint én valaha kaptam tőle. Most mondja már valaki, hogy nem lett egy undorító ember?!
Tények:
Asszony - 10 vagy 11 év plusz 8 éves közös gyerek.
"MsLevél" - Körülbelül akkor jött vele össze, amikor újra találkoztunk a szakításunk után. Több, mint egy éve. A szülinapomon (amit akkoris elfelejtett.... LOL) neki is beközölte, hogy van egy gyerek és nem hagyja ott az asszonyt. "MsLevél"-nek van egy lánya.... A lányát is taccsra vágta. Mellesleg az egész kapcsolatuk alatt csalta az asszonnyal és velem is és még ki tudja hány nővel.
"MsLegszebb,mertőaztmondja"-val kb egy hónapra jöhetett össze, mikor szétment "MsLevél"-lel. Neki a gyereket elmondta az elején, de az asszonyt nem.
Közben összejött újra "MsLevél"-lel is, és levarrt 8millió kis picsát lovebox-ról, meg bulikból. Ergo asszony, "MsLevél" és "MsLegszebb,mertőaztmondja" egyszerre volt a sok csajjal együtt....
És akkor megérkeztünk a jelenbe. Ahol, lebukott az asszony előtt, otthagyta, bár az asszony megbocsájtott neki, és vissza akarta kapni. De "B" hajthatatlan volt, és visszaköltözött anyjáékhoz. És a két csajszit megtartotta a "bulizásai" mellett. Mellesleg elmúlt már 35 éves....
Van olyan ember, aki nem azt mondja erre, hogy undorító??
Mert nekem felfordul egyre jobban a gyomrom.
Én is hülye voltam, hogy lefeküdtem vele megint... De mentségemre legyen, hogy régen nem voltam már én senkivel, és tudtam, hogy vele biztos egy jó numera.... Háát jónak nem volt mondható... Mert....
Mert önző volt, mint mindig. És itt nem azt értem, hogy lett volna gond valamiben. Csak egyszerűen kihagyta a "bújós" viszonylag "romantikus" elemeket, mint például a puszik, a csókok és a simik. Ami bassza meg nekem kell. Az összes szexpajtimmal, ahol no érzelem volt, ott is megvoltak.... Mert az úgy jó. Nélküle nincs értelme, és csak egy lagymatag szar kúrás lett végül (sorry a csúnya megfogalmazásért, de....) De ezt nem lehet máshogy megfogalmazni, mert nem tartozik a többi kategóriába....
Minden alkalommal csak még jobban rájövök, hogy ez az ember nincs észnél. És hogy hol törhetett meg?! Nem tudom....
Lehetséges, hogy engem is megcsalt fűvel-fával, nem lepődnék már meg. Bár én még viszonylag szerencsés voltam....
Hogy kell-e ez nekem megint?....
Nem.............................................