A péntek esti kis életem megint csak folytatódott…. Bár most csak kívülállóként.
Megálltam a Boráros téren, de most nem mentem le a Duna-partra nézelődni, mert egy éles hang felsipított mellettem.
- Hálló?! …. Igen Gipsz Jakab vagyok, és szeretnék kérni egy mentőt a Boráros téri hévmegállóba. … Az egyik barátom alkoholmérgezést kapott, már a szemei is felakadtak, kérem, küldjön egy mentőt….
Fiatalság, bolondság…. Körülbelül tíz tizenhat-hét év körüli fiatal iszogatott az estére, és az egyiknek sikerült durván kiütnie magát.
Miközben én az eseményeket figyeltem kívülről, addig megláttam egy ismerős arcot a távolban.
Már nem érdekelt a fiatal fiú története. Mert nem… Egyszerű sztori: Mentő + kórház + gyomormosás + aggódó szülök + hatttalmas másnaposság. Igazából ennyi a képlet… Nah mindegy.
Visszatérve az ismerős arcra. „MrÖngyilkosjelölt” érkezett meg percre pontosan a hévhez.
Őt is csak a távolból figyeltem. Felült a hévre, és valószínűleg hazament.
Az akkori eset óta, minden péntek este, ha hazafele megyek, nézem, hogy látom-e. De eddig nem láttam.
Nem köszöntem neki, sőt még el is fordultam, csak egyszerűen nyugtáztam, hogy él, és hazamegy. Biztosan tudom, hogy ő már nem egy arc lesz a sok közül. És minden alkalommal, mikor majd meglátom, akkor egy megkönnyebbültséget fogok érezni…. Igen… Igen, még mindig bírja az élet súlyát…..
Az utolsó pillanatban én is felültem a hévre, előkaptam a könyvem, és csak olvastam. Induláskor a mentő szirénájával nyugtáztam a srác jövőjét, és belemerültem egy másik világba, ott is, mint megfigyelő, hallgató….
Néha érdemesebb a háttérben megfigyelni, mint csak az észt osztani, néha nincs rá szükség….
Péntek…………………………………………..