Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon jó a hallásom. Ezt apukámtól örököltem. Még ha nem is tudom értelmezni néha, amit mondanak nekem, de akkor is hallom. A legkisebb neszt is meghallom.
Valószínűleg ezért is lehet azt mondani, hogy működik a 6. érzékem, még ha nincs is olyan. Mivel minden egyes neszt meghallok, így például, ha jön valaki, akkor azt hallom, de az agyam nem tudja úgy értelmezni, hogy hallom, csak úgy, hogy érzem. Egy különleges bizsergést érzek ilyenkor.
Valószínű, hogy amikor azt éreztem álmomban, hogy jön valami, akkor is csak hallhattam valamit, amiről az agyam azt hitte, hogy....
Ezt talán a Discovery-n láttam, vagyis hallottam, hogy az emberi agy egészen különös fantáziákat tud szülni különböző történések megmagyarázására. Mint például azért félünk a sötétben, és azért hisszük azt, hogy van ott valaki, mert a félhomályban nem látjuk rendesen a dolgokat, és képesek vagyunk valami fantáziát kitalálni rá. Ebben a mostani "filmkorszak" is segítségünkre van. Annyi kitalált történetet láttunk már, hogy van miből merítenünk.
Ezek után annak is utána néztem, hogy ha álmunkban fulladást, illetve nyomást érzünk, az a rossz vérnyomásnak tudható be.
Tehát rengeteg magyarázata van annak, hogy ezt a történetet miért nem kell úgy felfogni, hogy valami emberen túli dologról lenne szó.
Itt az egyetlen bibi, hogy a félelmet nem olyan egyszerű legyőzni.
Mert ha álmunkban elhisszük, hogy tényleg van ott valaki, és amúgy is elhisszük, még ha tudjuk is, hogy nem igaz, meg ilyen nem létezik, akkor is ott marad a kis "de" szócska, hogy: - Mi van, ha mégis?
Azt a kis mondatocskát sajnos nem lehet kiverni a fejemből, még ha abszolút meg is vagyok győződve az ellenkezőjéről.
Tegnapelőtt Édes apukámmal álmodtam. Láttam őt álmomban. Egy 15 méterre állt tőlem. Felém nézett. Minden egyes részletét láttam. És nem hittem el, hogy ő az. Tudtam, hogy nem lehet. De annyira éreztem belül, hogy de mégpedig ő az, hogy megindultam felé. Mikor szólítgattam, ő nem fordult meg, mintha nem hallaná, vagy nem is akarná hallani, hogy őt szólítgatom. Mikor teljesen utolértem, és megfogtam a karját, hogy felém fordítsam és a szemébe nézhessek, az álmom szertefoszlott... Egy másik helyszínre kerültem.
"Dilis-rasztás-homless"-szel találkoztam. Meg volt borotválkozva, 10 évvel fiatalabbnak tűnt, és a haja egészen modern stílusba volt felnyírva, de a rasztái megmaradtak. Még talán jóképűnek is nevezhettem volna. Az az érzés tudatosult bennem, hogy vagy MÁR nem hajléktalan, vagy soha nem is volt az. Persze ez az álom is hirtelen szertefoszlott, és megint a sötétségbe kerültem.
Megint éreztem, hogy jön valaki felém. Megint tudtam, hogy csak álmodom, és hogy fel akarok ébredni. Most tudatosabb voltam, jobban éreztem az álom és az ébrenlét határait. Még jobban ki akartam törni az alvásból, fel akartam ébredni, és ezért harcoltam is.
4-szer vagy 5-ször is sikerült felébrednem. Sikerült felkelnem az ágyból és elindulni anyuhoz. Minden egyes próbálkozáskor megvakultam, megbénultam, sikítani próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon. Üvölteni próbáltam, hogy anyu. De nem sikerült.
Mire sikerült átjutnom anyu szobájába, addigra anyu már fenn volt. És semmi megnyugvást nem adott nekem. Mintha nem is érdekelte volna, hogy kiborultam. Valami másról kezdett el beszélni. És akkor rájöttem, hogy még mindig nem ébredtem fel, hanem még mindig alszom. Bőgni kezdtem, hogy én ezt már nem bírom. Hogy nem bírok felébredni, bármennyire is szeretnék, nem megy. Tudtam, hogy rabul estem az álmomban. Már anyutól is féltem.
Annyira lesokkolt mindez, hogy megint az ágyamba kerültem, és teljes erőmből sikítani próbáltam, de még mindig nem sikerült. Éreztem, hogy megrándul a kezem, amikor mozdulni próbáltam. De nem sikerült továbbmozdítani. A testem még mindig le volt blokkolva, pedig már nagyjából tisztán gondolkodtam.
Nagy nehezen sikerült egy fél másodpercre kinyitni a szemem. Tudom, mert éreztem. De akkor sem láttam , és éreztem, hogy visszacsöppenek megint az álmomba.
Akkor volt még két ember a szobámban. Egy fodrász, és egy vendég. Azt hiszem sejtem, hogy ki volt a fodrász, de őt nem láttam, csak tudtam, hogy ő is ott van.
Csúszva-mászva elértem a vendéghez, és a karomat a nyaka köré feszítettem, és próbáltam segítséget kérni, hogy valaki ébresszen fel. De nem segítettek. Elkezdtem szorítani a nyakát a nőnek, és beleharaptam a karjába. Az volt az érzésem, hogy már ő benne van az, aki engem fogott le az éjszaka közepén.
Ő visszaharapott, és megint az ágyamba kerültem, ahol éreztem a karomon a harapás által okozott fájdalmat.
Kétségbe voltam esve, hogy nem szabadulok. Mindent megpróbáltam. Toporzékoltam, kapálóztam, sikítoztam, próbáltam kinyitni a szemem, de semmit sem tudtam csinálni.
Egyszer talán közben egy fél másodpercre elengedhetett az agyam, mert ki tudtam nyitni a szemem, és láttam. Az tényleg a valóság volt. De annyi erőm nem volt, hogy fel is ébredjek, és felkeljek. Így megint visszakerültem a sötétségbe.
Nem tudom, hogy mennyi idő alatt játszódhatott mindez le, mire végre tényleg sikerült felébrednem, de kínkeserves érzés is volt.
Vasárnap és hétfőn is max 3-4 órát aludtam, és kedden is csak 3 órakor tudtam lefeküdni aludni.
Amikor kedden hajnalban sikerült végre felébrednem, megnéztem, hajnali 4 óra volt. De nem tudtam, hogy mit tegyek.
Menjek át anyuhoz, és keltsem fel azzal, hogy melléfekszem? Vagy maradjak, és ne aludjak. Annyira nem akartam felébreszteni anyut, de mivel az előző napokban sem aludtam szinte semmit, így nem tudtam megtenni már, hogy aznap is csak egy órát aludjak. Így át is mentem hozzá.
Felkeltettem, megmondtam, hogy rosszat álmodtam, és lefeküdtem aludni.
Mondta nekem, hogy írt a főnököm sms-t neki, hogy fél 9-re kell mennem másnap, azaz aznap melózni.
Én ezt már tudtam. Tudtam, hogy írt neki a főnök sms-t, mert hallottam, hogy csipogott anyu telefonja a másik szobában.
Álmomban hallottam azt az sms-t és tudatosult is bennem.
Ez volt a következő bizonyítéka annak, hogy tényleg végig fenn voltam, amikor nem álmodtam, csak a testem volt kikapcsolva. Tényleg fenn voltam, mert hallottam az sms-t is.
Tényleg soha senkinek nem kívánom ezt a csapdát. Ebből nem lehet egykönnyen szabadulni...
És most megint marha jól érzem magam attól, hogy megint minden éjszaka 1 órát kell majd győzködnöm magam, hogy de akkor sincs ott senki, nyugodtan aludj el...
Mi van, ha mégis?!....
Gyötrelem.....................................................
