Sangel
Vajon elvesztettem volna a varázsát a írásmódom? Elengedtem volna valamit, hogy újba kezdtem? Elferdítettem volna már túlságosan önmagam, hogy hű legyek valami máshoz? Nem is tudom....
Amíg ez a blog él, addig mindig lesz egy álarcom. Hiába is felfedezhető benne a valós énem, akkor is lesz egy másik énem. Nem betegesen, még ha néha úgy is fogom fel.
Az előző bejegyzéssel valahogy feladtam önmagam. Feladtam a kis rejtekhelyem, mert eddig legalább be tudtam bújni a másodlagos Sangel név alá. De most már nem tudok. Már velem történnek meg a dolgok az életben, nem pedig egy másik "Te" énnel.
Vannak rigolyáim. És ezek ellen nem tudok tenni. Például utálom az átlagos dolgokat. Így sosem fogok arról írni, hogy "most éppen az irodában ülök" és nem csinálok semmit. Nem fogok átlagos dolgokról írni, még ha annak is tűnnek. De nem azok, mert mind az érzelmeim. És az egyik fő rigolyám, hogy az érzelmeim mindig kiválóak és megértőek, megérzőek és gyűlöletesek. Mivel ezt a kis blogot nem Neked, nem Neki és Nektek írom,hanem Magamnak. Ezáltal mindig az első helyen fog szerepelni számomra a tartalma. Hiszen ez az én kicsi életem.
Jó ide visszajönni és újraolvasni a néhai sebeket. A sebeket, amik mai napig még mindig nem gyógyultak be. Lehet, hogy éppen ezzel sértem fel újra őket. De valahogy talán jobban is érzem magam tőle. Jobb, mint magamba fojtani mindazt, amit más csak folytonossággal, lélektelenséggel, vagy éppen unalommal mesél el. Hisz ki is lenne a legjobb hallgatóság számomra, mint önmagam? Jövőbeli önmagam?
Itt legalább tudom, hogy minden egyes szavam célba ér. Tudom, hogy ha csak egy ember is, de el fogja olvasni. Mert az én leszek, én, mint az írója. És még mindig több, mint a néma embernek, akit nem hallgat meg senki csak úgy tesz.
Lehet, hogy csak én vagyok ennyire bekettyózva, megbolondulva és téves eszmékkel körülvéve. De én igenis magamnak írok. Mert szeretem olvasni, hogy egykoron milyen érzelem dús volt az életem.
És a legjobb benne mégis az, hogy kiadtam magamból a sok fájdalmat, valaki meghallgatott, mégsem néz a szemembe és vágja hozzám, hogy: - Te beteg vagy!
Nem mondom azt, hogy ez mindig is így lesz. Vagy nem térek vissza a rejtekhelyemre. De most egy pillanatra kibújtam körbenézni....
Megtaníthatóan................................
