Arra jöttem rá időközben, hogy több egyezést mutat az életem darabkái egymással.
Talán kijelenthetem, hogy két dolog van a világon egyelőre, ami miatt fanatikusan rajongok, az ugye a Placebo, nah meg az A Fiúk a Klubból.
Pár egyezés a két dologban...
1. Ami talán a legfontosabb, hogy a sorozat ugye a melegekről szól, a Placebo Frontembere biszexuális, a gitáros meleg, és a mostani dobos is szintén meleg. A banda régi dobosa igaz heteroszexuális volt, feleséggel karöltve....
Igaz Brian és Stefan nincsenek együtt, de valami láng van a kapcsolatukban, valami különleges. És persze sokszor csak a showtime-nak szólnak a megnyilvánulásaik, de tagadhatatlan, hogy csakis azért vannak.
2. Aztán ami persze lehet hülyeség.. De a sorozatban a főszereplő is Brian, ahogy a Placebo Frontembere is. És még mielőtt mind erre ráeszmélhettem volna, már ezek előtt imádtam azt a nevet, hogy Brian..
3. A sorozatból csak Brian nem vallotta be, hogy meleg lenne, de ki az aki el tudja hinni 4 évad meleg szerep után, hogy minimum legalább biszexuális. Nem mellesleg neki is volt a legtöbb "meleg" szerepe, csók, érzelem, szexjelenetek, flörtök.... Így a véleményem szerint itt is egy egyező pont...
4. Aztán ne felejtsük el a két főkarakter szemét... Olyan meghatározhatatlanul zöld-kék-szürke, olyan kiismerhetetlenül gyönyörű....
Nah jóó most már tényleg elég a fanatizmusomból.
Amit már említettem, hogy hajlamos vagyok a letargiára, de leginkább olyan mazoista módon. Mert amikor eljön az az igazi letargikus pillanat, akkor én azt élvezem. Élvezem, mert akkor érzem igazán, hogy élek... Hogy vannak még érzéseim, hogy az empatikus lényem még nem tűnt el, és még mindig át tudom venni mások fájdalmát, és a sajátomat 7 lakat alá rakni mások előtt....
És amikor ezekbe a korszakokba lépek, akkor csak 3 dolog tud úgy igazán megérteni.. Placebo, zongora játék, mondjuk Ludovico Einaudi, vagy Yiruma, vagy az épp aktuális dráma betétzenéje. És a legutolsó az A Fiúk a Klubból zenéje. Talán az hozza ki a legmélyebb fantáziám. Annál erősebben sosem gondolok az érzelmekre, mikor azt hallgatom.
Azt hiszem bele fogk őrülni abba, ha nem találok életem során még egy olyan embert, mint a Tomit. Az egész eddigi életemben csak ő volt, aki ugyanígy, ebben a formában át tudta érezni a zenét. És bármelyik irányba fordulok, mindig vissza fogok térni a zenéhez. Találnom kell még egy ember, aki ennyire széles körű skálán tudja mindezt értékelni...
Az én igazi Tomis-Brian-es szerelmem keresem :)
Good Night For You, my long way lover ( :
(Néha úgy érzem ez egy kicsit sok, vagy sokkoló, vagy érthetetlen....)
