Talán menekülök. Talán menekülök önmagam elől. És talán ezért sem írok.
Próbálom összerakni magam. Megkeresni a darabjaimat, amit az évek alatt elhagytam, elraktam, vagy eldobtam magamtól, magamból.
Talán csak azt akartam, hogy egy új, egy jobb, egy szebb ember térjen ide vissza. Aki mentes a múlt fájdalmaitól, aki mentes a problémáktól, aki tökéletes mása a régi önmagának.
De sajnos nem találtam meg. El kell fogadnom, hogy ugyanaz az ember maradtam, aki voltam. Még ha itt-ott meg is újítottam pár dolgot, de azok csak apró látszati javítások voltak. Amik egy simításra le is morzsolódnak rólam.
Valahogy mindig visszatérek ahhoz a szerencsétlen önmagamhoz, aki jó mindenben, mégis semmit sem tud.
Aki csak azt hiszi, hogy legyőzhetetlen és profi a dolgok megoldásában.
Csak kifogásokat kerestem önmagam ellen és a körülöttem élők ellen. Elhajítottam jó párjukat, és azt hittem, akkor itt minden könnyebb lesz. De aztán valahogy mégis visszavettem őket az életembe. Talán mert odatartoznak, talán mert még nem ért véget az utam velük, de az is lehet, hogy csak túlzottan próbálom megkeresni az utam, és a darabjait összerakni, velük, vagy nélkülük. Nem tudom melyik kép is a jobb. Talán sosem tudom majd meg.
Egyedül vagyok. Még ha néha nincs is úgy. De magamba szállva csak azt érzem, hogy körülöttem mindenki elhagy, otthagy és eltávolodik tőlem, mint valami gonosztevőtől, aki mindenkinek rosszat akar, és ez az egész csak egy hatalmas színjáték tőlem, hogy próbálom visszatartani őket az elhagyásomtól.
Pedig én esküszöm, hogy elengedek mindenkit, aki menni akar. Engedem őket. Csak lehet nem a megfelelő módszerekkel.
Nincs cella, nincs börtön, amiben tartanám őket, ott csak magamat tartom. Hagyom, hogy látogassanak, de nem engedem, hogy lássanak is.
Megint elvesztettem önmagam, pedig már egyszer azt hittem megtaláltam.
Azt hittem....
Azt hittem, ez most egy szebb, újabb, jobb jövő reménye. Azt hittem valaki most tényleg csak átölel. Azt hittem valaki azt mondja majd, hogy szeretlek. Vagy csak mellém fekszik, és átkarolva elalszik.
Ehelyett már évek óta egyedül fekszem, egyedül kelek.
Bármennyire is kínos, de igen. Igen szingli vagyok "B" óta. Mit számít az az egy-két kaland, aminek a reménye nem tartott tovább 5 percnél? Mégis mit számít? Az eredmény még mindig ugyanaz. Egyedül vagyok.
Nincs itt helyem, nincs mit keresnem....
Hontalan..........................................
