Látni egy arcot.
Hibák sokasága rémlik fel első látásra. Tetszik, tetszik, de ott egy kis szőrszál, ott egy kis ránc, túl vékony száj, bozontos szemöldök, nem teljes a szépség maga.
Aztán az idővel elfeledjük a hibákat. Valahogy elkezdenek szépülni, és már azért tetszik, amiért először nemet mondtuk rájuk. Kitöröljük valahol hirtelen az első benyomást, eltoljuk magunktól, mintha még sosem találkoztunk volna vele, és egyszer már csak azt vesszük észre, hogy úgy tökéletes, ahogy van.
Képesek vagyunk egy tökéletes arcért feljavítani a hibákat, és a tökéletes vonásokat még nagyobbá tenni. Egy fehér fogsor egyszerre már szabályos, vakító, csodálatos. Majd a fogsor mellől továbbhaladunk, és észrevesszük a kis gödröcskét. Nem egyszerű észrevenni, mert az csak annál a gyönyörű szabályos fogsoros mosolynál jelentkezik. Csak akkor látjuk, mikor a széppé vált vékony száj felfelé görbül.
Nem tökéletes borosta, most mégis szépnek tűnik. A borotválkozás eltüntette a szabálytalanságokat, és félő, hogy később még az lesz a tetszeni való, hogy éppen arról a helyről hiányzik a borosta. És mikor a szem feljebb veszi az utat, előkerül a pajesz és a fül. A tökéletes fül. Ami innentől kezdve nem csak tökéletes, hanem a legszebb fül is, amit valaha valaki is látott már.
A fül mentén kikandikálnak a le nem vágatott haj tincsei. A bozontos tincsek, amik rendezésre szorulnak. Most mégis csak a fantázia elemei. Egy érintés, és markolás, egy szorongatás jelképei. A vágyak haja, ahol az ujjak megpihenhetnek és elkóborolhatnak.
Aztán amikor már az ujj kielégül a haj tapintásában, akkor jön újra a szem felfedése. Egy szempárt talál hirtelenjében, ami az óceán kékségével vetekszik. A végtelen hullámok tetején utazva véli megtalálni a nyugodtságot, a fényt, a lángot. Pedig a kócos szemöldök tiltakozott még egyszer ellene, hogy őt figyeljék, szedjék rendbe. De már azt sem kell rendezni, mert úgy tökéletes az egész, ahogy van.
Egy csók a szájra, egy csók a homlokra, egy csók a szemre, és egy puszi az orra. A megfelelően tökéletes formájú és nagyságú orra. Abba szem még nem talált hibát, és sohasem fog. Nincs már az a folyamat, ami elcsúnyítaná azt a tökéletes kis orrot, amit kiszimatol a legérzőbb pillanat is.
Csukódik a szem, és már csak érezni lehet a gyönyörűséget, mert a pillanat elszállt....
Volt.......................................
