Az emberek nem tudnak beszélgetni. Az emberek nem tudnak hallgatni. Mindig saját önös érdeküket nézik. Látszólag úgy tesznek, mintha érdekelné őket, de nagy részben még hallani sem hallják, amit mondunk nekik. Szavunkba vágnak, eltérnek a témától és csak járatják a szájukat. Önző egy világban élünk, hát önzőnek is kell lenni. De ennyire?! Ha a saját gondolatunk nem mondhatjuk el senkinek, úgy, hogy igazán célt érne az, akkor egyáltalán minek próbálkozunk?! Egy fölösleg beszédhalmazt végigjátszani irtóra unalmas. De mégis nap, mint nap ezt tesszük. Lehet, hogy ha a partner néha meghallgatná, amit mondunk, vagy csak néha megpróbálná felfogni, lehet , hogy a szürke kis élete valóra,színesre váltana. De hát ez is önzőség. Önzőség ilyet kérni, hogy valaki figyeljen ránk, hisz ez alapvető lenne. De mára már sajnos nem az.
Egy korszak szélén állunk. Egy korszaknak, ami a határait feszegeti. Egy korszaknak, amelynek egy "nagy Bummal" vége lesz. Elkezdődik egy új és elkezdődik egy valódibb. Talán… A társadalom, a politika, az érzelmek, az illem-etika, mind olyan határokat feszegettek a mostani időkben, hogy valamikor álljt kell parancsolnunk. Mert ez nem mehet így tovább. Az egész világ csak a kapzsiságé lett. Hajhásszák az örömöket, és közben nem látják, hogy hány embert, állatot és növényt tipornak el evvel. Már nincsenek értékek, amik fontosak lennének, már nincsenek pozitív dolgok, amikért élnék. Mindent és mindenkit csak elhasználunk.
Kérdezem én, hogy Miért? Miért kell mindent és mindenki értéktelennek nézni? Miért kell belefojtani a másikba a szót? Miért nem akarunk már tanulni a másiktól és miért hisszük el, hogy mi mindent tudunk?
Közben sehol és semmit nem tudunk, nem csinálunk, csak lébecolunk és várjuk a sültcsirkét a szánkba…
Ennek már vége… Ez már lassan egy új korszak kezdete….
