I'm not that girl!
Ez a mai szlogenem.
Nem mondom, mint ahogy eddig sem mondtam, hogy feladom a régi énem. De ahogy idősebb és idősebb leszek, úgy keletkeznek a határaim. Szűkül a nézetem, közben mégis egyre tágul. És egyre jobban kialakul a valós énem. Tudom, hogy vannak olyan dolgok, amiket se szó, se beszéd nélkül megtettem volna régen, de ma már nem teszem meg. Így alakulok egyszer majd át igazi felnőtté.
Itt persze megjegyzem szinte zárójelesen, hogy az ember valahol mindig gyerek marad, csak az évei száma és illetve jobb esetben a tudása lesz több és nagyobb.
Mivel én egy szeretetre éhes ember vagyok, ezért elég sok mindent képes vagyok érte megtenni. Elég sokat. Nem is keveset. De ahogy múlik az idő, az a sok kezd átalakulni. Valami mássá. Nem mondom, hogy kevesebbé, csak mássá.
Azért mert jelenpillanatban eltöltöttem egy kellemes éjszakát "B"2-vel és nem kellett túl sokat győzködnie egy hónap no kommunikáció után, ahhoz hogy átmenjek hozzá, az nem azt jelenti, hogy mindenre a válaszom: IGEN!
Lehet itt van a kulcsa a mostani változásomnak. Képesnek kell lennem igenis NEM-et mondani, még ha ezzel meg is kockáztatom annak a lehetőségét, hogy elveszítem az adott pillanatban megtörténhető boldogságomat.
Szóval ma nemet mondtam! Nem, nem vagyok az a lány. És igenis rosszul esik, még ha az én hibám is, de akkor is rosszul esik, hogy átlépek egy határt, és máris erre felbuzdulva a következő határokat feszegeti. Nem, nem vagyok az a lány.
Vajon ennyire semmibe veszi a nők erkölcsét, vagy csak az enyémet? Mert bevallom, hogy igen vannak olyan pillanataim, amikor erkölcstelen vagyok, és léha életű. De ez nem azt jelenti, hogy minden egyes józan pillanatomban is az lennék. Sőőőt....
Talán az erkölcstelenségem oka, sőt nem is talán, hogy majdnem mindent meg akarok tenni azért, hogy egy kicsi kis megnyugvást, odafigyelést és törődés kapjak. Néha igenis elég durva eszközökkel. De erre csak a fiatalságomat tudom felhozni mentségként.
Úgy, ahogy most is látszik. Komolyodom, vagyis próbálok. Nemet mondtam a bántó erkölcstelen felhívására. Nagyon nehéz volt. Sőt kegyetlen nehéz, mert tudom, hogy a karjaiba borulva, ha még csak egy pillanatra is, de megnyugvást és törődést találnék. Így a legáhítottabb és a mostani helyzetemben a legszükségesebb jónak mondtam nemet.
Lehet, hogy ezzel a nemmel elveszítettem a lehetőségeket, hogy valami kialakuljon. De akkor már az istenért! Most én mondom, hogy így jártam és jobb is talán!
De kérdezem én! Melyik az a nő, aki igazán könnyen nemet tud mondani? Vagy inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy: Melyik az a nő, aki sokszor tudott nemet mondani a vágyaira?...
Nem sokan jelentkeznének, úgy gondolom. Mert ez csak a kor és a határok függvénye, és talán a neveltetésé....
Minden nappal jobb és jobb leszek, mint tegnap voltam....
Szükségszerűség.................................