Előre jelezném, nem a mártírt szeretném játszani és nem akarom magam beállítani szentnek. Csak próbálom felhívni a figyelmet embertársainkra....
Tegnap a szalonból hazajövet mentem szokásosan az oktogoni villi megállóba. Gondoltam átmegyek a túloldalra és eszem egy sajtburger menüt a mekiben. Amikoris egy hajléktalan mellett mentem el. Kukázott....
Mostanában már nem is annyira megszokott, hogy egy hajléktalan kukázik a tömegben, inkább kéregetni szoktak. Már ez a "divat".
És akkor elővett egy kidobott kakaósdobozt a kukából. Kinyitotta és azt a pár csöppet, amire mi már képtelenek vagyunk várni, hogy kicsöpögjön, ő kicsöpögtette a kupakjába, majd megittam. Elméláztam rajta. Vajon ez az ember mennyire ki lehet szolgáltatva az éhségnek és a szomjúságnak, hogy azért a 3 csepp kakaóért ennyit szenved. Majd ugyanígy túrt egy kaukázusi kefires dobozt és azzal ugyanezt eljátszotta.
Mentem tovább a mekibe.
Volt összesen 470 Ft-om, (hónap végén szűkölködöm általában :D ), szóval bementem kértem egy sajtburger menüt ice teával, elcsomagoltattam és megindultam a villi megállóba.
Odamentem az öreghez.
- Elnézést Uram!
- Igen?
- Ezt magának hoztam.
- De, de, de.... De hát ezt magának vette, és Önnel mi lesz?
- Nem! Ezt önnek vettem.
Megható volt, hogy az öreg még pont rám akart gondolni, hogy velem mi lesz. Lehet nem látta a teherautónyi fölösleget rajtam, hogy nem éppen ma fogok meghalni az éhségtől. Rám gondolt. Nem érdekelte, hogy ő szenved, neki az első reakciója az volt, hogy velem mi lesz.
Csak odaadtam neki, és el is mentem a villi elejéhez. Nem akartam, hogy hálálkodjon, mert nem kellene. Ez lenne a normális. Csak mára már annyian kerültek utcára, hogy képtelenek vagyunk mindenkin segíteni.
Nah ne értse félre senki, általában mindenki, aki pénzt kér tőlem, annak nem adok. Mert nem fogok ítélkezni, hogy melyik érdemli meg jobban. Meg amúgy sem állok olyan fényesen... Elég sok tartozása van anyumnak és nekem is, amit így sem mindig tudunk törleszteni. De....
De amikor látom, hogy valójában szüksége van valakinek valamire, annak adok. Adok az utcán zenélőknek, mert ők feldobják a napom, veszek levendulát az öregasszonyoktól, mert megillatosítják a napom. Elveszem a szórólapot az emberek kezéből, hogy ne rajtam múljon már az ő idejük. És igen. Az ilyen hajléktalanoknak is adok valamit, ha tudok, ha úgy látom, hogy segítségre van szükségük.
Volt már nem egyszer, hogy buliba menet nem bírtuk meginni a piánkat. Akkor azt odaadtuk egy aluljárósnak, vagy letettük mellé.
Én nem kérem, hogy mindenki segítsen mindennap a rászorulókon, csak azt kérem, hogy egy hónapban egyszer, ha nem is pénzzel, de emberséggel segítsük a körülöttünk élőket. Mondjuk az öregek szatyrait felcipelni az aluljáróból, vagy lesegíteni őket a villamosról, átadni a helyünket a terheseknek, kisgyerekeknek, időseknek. Olyan dolgokat, amiket mi még meg tudunk egy lendülettel oldani, de ők már nem, rajtuk segítsünk legalább. Mert nem is vesszük észre, de nagyon sok olyan csomagot vittem már fel a lépcsőkön, amik még nekem is nagyon nehezek voltak.... Nem is értem, hogy hogy bírják el azokat.... Volt egy idős néni, aki elsírta magát nekem, hogy mennyire kedves gesztus volt, és hogy áldjon meg engem a jó Isten... És hasonlók.
Nekünk csak egy perc az életünkből, de ők emlegetni fogják sokáig, hogy segítettünk akkor rajtuk....
Emberség...........................................
